Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Dr. Iványi Béla: Adatok a magyar halászat történetéhez

nak jelenti, hogy parancsára: „Czanadj János és Vaida uraim eleiben hivattam az halászt, Máthé Istók nevűt, az mellien kívül itt egy sincs az ki czónakon tudna giárny, de semmi úttal reá nem vehettük az halászásra, inkáb azt mondgia vasra vereti magát, hogy sem mint föl vállalja" (23). Ennek ellenére valahol valaki mégis halászott, mert 1656. február végén Körmendről Ságodi István Batthyány I. Ádámnak azt írja, hogy hét karika hal van, úgy mint öt karika viza és két karika csuka és harcsa, ponty pedig nincsen. — A viza hal karikáját 125 talléron akarják adni, a két karika közönségest 112 tallérra tartják a halas emberek (24). A karika hal nagybani szállítása tehát Körmendről szinte állandóan folyt tovább is, úgyhogy pl. 1657 telén maga Falusy tiszttartó ment ki a falukra, hogy kellő számú szekeret hajtson fel „az halak elvitelére Füzesigh (azaz a mai Rába Füzesig), de húsz karikánál többet" el nem küldhettem." Maradt itt még 13 karika, ha nagyságod négié vágat is, ez héten el nem küldhetem, mivel, ha mind pallosai haitom is, de ez héten töb robotra nem vehetem az polgárságot, Nagyságod számára egy karika viza és egy czuka halast választottak" (25). 1630-ból a körmendi halászokat név szerint ismerjük, mert ekkor a körmendi terménykiadási jegyzék szerint mindegyik halász fejenként fél-fél köböl rozsot kapott. E halászok a következők: Horváth Imre, Kis Balázs, Kos Gergely, Kovács Imre, Szabó Mátyás és Zalay János (26). A Batthyánynak Körmenden és halastavaikon kívül szereztek halat a Balatonról is. így 1643-ban Keszthely várából gersei Pethő László Batthyány Ádámnak a következőket írja: „Én az Nagyságod parancsolatiára kész szolga lévén, az Halászokat föll keresteten, tudakozván tőlük, ha mastan elegendő halok lett volna, de azzal mentették magokat, hogi az víz miat (mivel sem jégh, sem high víz derekassan ninczen) nem foghatak, hanem ennek utánna, ha leszen, ell nem tagadgyák, azt pedigh én magam is tudom, hogi derekassan az jégh az Balatonbul, hogi ki nem veszet, nem járhotak halászó eszközökhöz" (27). Tehát a jég miatt a halászok szerszámaikhoz hozzáférni nem tudván, nem halászhattak. Batthyány I. Ádám halála után, fia, II. Ádám, Kanizsa várának visszahódítója, ugyancsak halkedvelő lehetett, mert 1690. február 11-én Tibolt György körmendi ember azt írja, hogy „György deák és Sipos Marczi megérkeztek a sós hallal, vagyon immár árossá, azaz vevője is, de ha Nagyságod kedveili, Nagyságodnak agja: négy hordóban van csuka 24 mázsa, mázsája nyolczad fél forint" (28). Olvasván a számadásban ezt a kiadási tételt, felmerülhet a kérdés, hogy vajon a halfcarifca nem egyenlő-e a halhordóval. Mivel azonban erre nézve konkrét adatunk nincs, a hordót a karikával egynek venni nem merjük! A fent elmondottakból látható, hogy itt-ott kifogások fordulnak elő a halászokkal szemben, azonban megtörténik néha az is, hogy a halászoknak van panaszra okuk a gazdáikkal szemben. így pl. 1634-ben Bozay László Batthyány I. Ádámnak megírja, hogy „a halászoknak Nagyságod nem adatott valami kevés gabonát, aminek most az a következménye, hogy ezek most nem akarnak halászni, mind el akarnak szökni, ha az ember erőlteti őket a halászatra" (29). Már pedig ha a Batthyány Ádám ezen korbeli számadásait olvasgatjuk, ott a halászoknak mindig kijár halászat alkalmával a megfelelő bormennyiség és a czipó, s ezen felül a gabona dotáció is. Ugyancsak panaszkodnak Bozay szerint a körmendi halászok 1636-ban azért is, mert hogy „it (t. i. Körmenden) az minemő T ó k uannak, minden ember benne halász, seőt mind ki fogták, igen szép halas tók, Rába szakadékok volná-