Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)
Miszlay Zsolt: Az első világháborút követő román intervenció vasúti károkozása, magyar páncélvonati védelem (1918-1919)
akik vasúti épületben laktak, kötelesek voltak lakásukat elhagyni. A román vasutak vezérigazgatósága a kolozsvári üzletvezetőséghez kiküldött utasításában még azt is megtiltotta, hogy magyar nyelvű közleményeket terjesszenek fel a vezérigazgatósághoz. Azok a MÁV alkalmazottak, akik román vasúti státusba kerültek, válságos anyagi helyzetbe jutottak. Az átvételnél eredeti besorolásukhoz képest hátrányosabb pozícióba kerültek, nyugdíjjogosultságukat teljesen rendezetlenül hagyták. Ezek hatására a magyar vasutasok tömegesen hagyták el szolgálati helyüket. A magyar lakosságnak sok atrocitást kellett elviselnie a román megszállóktól, melynek egy korabeli visszaemlékezés igazán hangsúlyt ad: „Az iskolákat istállókká alakították át, berendezéseiket feltüzelték vagy elhordták, a taneszközöket elszállították. Az óvodák, tanyai elemi iskolák szerény berendezései, valamint a felsőbb- és szakiskolák felszerelései, könyvtárai egyaránt kedvesek voltak nekik. ... Műbecsű képeken a főalakokat kivágták, szobrokat megcsonkítottak, antik bútorokat széthasogattak, bútorokról a kárpitot lefejtették, ötvösmunkák, régi porcellánok, ékszerek okmányok, könyvek tűntek el..."' A román hadsereg 1919-es budapesti bevonulásával szinte megbénította a gazdasági és politikai életvitelt, a sajtót is szigorúan cenzúrázták. A gyárak gépeit leszerelték, a termékeket, termelőeszközöket, a nyersanyagokkal együtt elszállították. Ettől egyetlen gyár sem menekült meg, úgyszintén a mezőgazdaság sem. Elvitték a terményeket, az igás- és haszonállatokat, a takarmányt, a művelési eszközöket, stb. A vasúti raktárakat szintén kifosztották, a pályaudvarokon hosszú ún. „Zsákmányvonatok" várakoztak, olyan mennyiségű árucikkel és berendezéssel megrakodva, hogy az meghaladta sokszor a szállítási kapacitást és forgalmi torlódást okozott. Minderről tudomást szereztek a szövetségesek is, ugyan meg akarták akadályozni mindezt, azonban sikertelenül. Egy elmés ötlettől vezérelve a román fél külföldi vasutak jelzéseit festette az adott vasúti teherkocsikra, így a rakománnyal együtt a legtöbb esetben a kocsikat is eltulajdonították. A megszállást követő felmérés szerint a románok nagyjából 1140 mozdonyt, 2000 személykocsit és 40000 teherkocsit hurcoltak el, mindez teljes mértékben eltékozolás volt, hiszen szinte minden gördülő-anyagunk kárhozatra ítéltetett. Abban a pillanatban, amint román kézbe került a magyar mozdony, kocsi, illetve vagon, tönkre is volt téve! Nem volt ugyanis megfelelő személyzetük a zsákmányolt vasúti járművek üzemeltetéséhez, amelyhez sokszor az időjárás is hozzájárult. Az akkoriban korszerű mozdonyokat és kocsikat a nem megfelelően, vagy egyáltalán nem képzett, gyakorlatlan személyzet rövid idő alatt tönkre is tette. Meg kell említenünk a hidakat és elsősorban a Tisza-hidakat illető károkozásokat is. Az első világháború végén, 1918 novemberében az Osztrák-Magyar Monarchia volt közös hadserege formailag is megszűnt. 1919. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltása után a korábbi vasútépítő alakulatok megmaradt részéből a Vörös Hadsereg vasútépítő zászlóalját szervezték meg, amely a Duna vonalától északra híd helyreállítási munkákat végzett. 1920-ban három vasútépítő századot állítottak fel Magyar Vasútépítő Ezred néven. Ez a katonai egység állította helyre a visszavonuló román had által lerombolt vasúti hidakat a Tisza vonaláig. Öt Tisza-hidat - így Szolnok, Csongrád, Tokaj, Tiszafüred, Kisköre, valamint 18 kisebb jelentőségű robbantott hidat kellett a vasútépítő alakulatnak a MÁV-val 1 Olay Ferenc: Csonkamagyarország ellenséges megszállása és kulturális káraink, Bp. 1929. 8-9.p. 223