Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)

Tanulmányok - Palló Gábor: Intézményesült emlékezet és tudomány: a természettudományi múzeumokról

Természetrajz és osztályozás Mégis Ray irányzata teljesedett ki a 18. században. A botanika és a taxonómia legkiemelkedőbb személyisége, Carl von Linné (1707-1778) ugyan közvetlenül nem Rayt követte, inkább a svájci botanikust, az édesapján keresztül közvetve Gesner-tanítvány Casper Bauhint (1560-1624). Linné ötszintű szerkezetben (rend, osztály, nem, faj, változat) rendezte el a növényeket szaporítószerveik különbségei alapján. Föltételezte, hogy a csoportok azonossága (karaktere) a szaporodás során őrződik meg. Ez a rendszer lehetővé tette az elnevezések, a nomenklatúra teljes átalakulását. Linné binomiális nomenklatúrát alkalmazott: a nemet és fajt kapcsolta össze egy névvé. A rendszer és az elnevezés együttesen ismét új programot indított a természetrajz kutatási programján belül: föl kellett térképezni a Föld egész növény- és állatvilágát Linné rendszere szerint. Meg kellett keresni a hiányhelyeket kitöltő fajokat, távoli kontinensek füveinek és fáinak meg kellett adni a Linné-féle nevét.

41 Ezzel ismét összekapcsolódott az utazás, a feltérképezés és a gyűjtemény, de immár, mint Mary Luise Pratt megjegyezte, imperialisztikusan a lokális kultúrákban szervesen kialakult nevek helyére erőltették az európai, maszkulin és nyomtatott kultúrában létrejött elnevezést, amely hozzájárult a lokális tudás elszegényedéséhez, gyakran pusztulásához.

42 Mutatis mutandis, a kémia is hasonló taxonómiai úton haladt. Mivel a 18. században az ismert anyagok száma ugrásszerűen megnőtt, csak valamiféle rendszerezéssel lehetett nyilvántartani őket, például Etienne Geoffroy (1672-1731) affinitási táblájának segítségével. A 18. század végén Antoine Lavoisier (1743-1794) Condillac nyelvelméletére támaszkodott, amikor másokkal együtt megalkotta az anyagok ugyancsak "természetes nevét" és ezzel megindította a tudományos kémia kutatási programját: vegyi elemzéssel állapítsuk meg az ismert anyagok összetételét és ennek alapján tudományos nevüket.

43 Ezzel lassanként a múzeumok egyik hagyományos gyűjteménye, az ásványtár új fénybe, új rendszerbe helyeződött, új jelentést kapott. Ez idő tájt azonban - már Széchényi Ferenc gyűjtőmunkájának idején - az a tudástípus, melyet a múzeum adekvátan kommunikált, azaz a természetrajz, lassanként háttérbe szorult. Már John Rayt kételkedésre késztette taxonómiai kudarca: vajon csakugyan meg lehet-e érteni a Teremtő gondolkodását a tárgyak osztályozásával. A nagy természetrajzíró, Georges-Louis Leclerc Buffon (1707-1788) hasonló kételyeket táplált Linné rendszerével szemben. Föladva a természetes rend kialakításának reményét, Buffon saját múzeumában nem Linné herbáriumát akarta utánozni, azaz elvont rendszerbe helyezni a természet tárgyait, hanem kiállítását az ember életére fókuszálva szervezte meg: középen emberpár, körülötte a háziállatok, kicsit arrébb a hasznos állatok, jó messze az olyanok, mint a szúnyog.

44