Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

TANULMÁNYOK - Ékes Miklós: A felvonótechnika rövid fejlődéstörténete

vonó teljes terheléssel érkezett a hívó állomásra, ugyanis akkor is megállt, de férőhely hiányában nem tudta az utast felvenni. Ez a fékezés, ajtónyitás-zárás, újraindítás idejével szükségtelenül növelte a menetidőt. Hamar találtak megoldást. A fülke terhelését a padlóba beépített mérleggel folyamatosan mérték, és egy olyan áramkört alakítottak ki, amely csak akkor engedte a felvonót megállni a hívójelre, amikor nem volt teljesen megterhelve. A beépített mérleg arra is jó volt, hogy megakadályozza a fülke túlterhelését, mert, ha többen szálltak be a liftbe, mint a megengedett terhelés, jelzőcsengő figyelmeztette az utasokat a túlterhelt állapotra, illetve arra, hogy az utoljára beszállt személy(ek) hagyják el a felvonót, nehogy baleset következhessen be. A csengőjelzéssel egyidejűleg az indítást is reteszelte a vezérlés, mindaddig amíg a túlterhelés-érzékelő a megengedettnél nagyobb terhelést mért. A fejlesztés annyira eredményes volt, hogy alig egy év elteltével, több egymás mellett elhelyezett felvonó vezérlésének összevonásával megvalósították a menetirány szerinti csoportos gyűjtővezérlést. Erre azért volt szükség, mert az adott felvonócsoporton belül a legközelebbi, haladási irányba tartó, még teljesen nem terhelt felvonó hamarabb odaért, így csökkent a hívást követő várakozási idő. Természetesen hang- és fényjellel tájékoztatták a várakozó utast arról, hogy melyik fülkébe kell majd beszállnia. Az 1929-es gazdasági világválság rövid megtorpanást okozott, és egyben az addig míves kézműipari munkával készült felvonófülkék és aknaajtók korának a végét jelentette. A felvonóiparnak két élesen különváló követelményhez kellett alkalmazkodni. Egyrészről egyre magasabb műszaki és esztétikai színvonalon továbbra is ki kellett elégíteni az időközben az egész világon elterjedő felhőkarcolók, presztízsépítkezések igényeit, míg másrészről eleget kellett tenni a Bauhaus iskola hatására gyorsan terjedő, elsősorban takarékos, funkcionális építészeti stílus új követelményeinek. A világválság a beruházási kedvet nagymértékben csökkentette, ennek eredményeként beszűkült a piac és éles árverseny alakult ki a felvonógyártók között. Új, olcsóbb konstrukciókat kellett kidolgozni. Kapóra jött a háromfázisú váltakozó áramú áramszolgáltatás széles körű elterjedése, mivel a váltakozó áramú, háromfázisú meghajtó motorok legalább egy nagyságrenddel megbízhatóbbak és olcsóbbak voltak, mint az egyenáramú motorok. A háromfázisú, váltakozó áramú áramellátó rendszerek gyors kiépülése és a felvonókhoz kifejlesztett kétkalickás és mély hornyú forgórésszel ellátott, úgynevezett rövidre zárt felvonómotorok kiválóan megfeleltek a felvonó-hajtómotor céljára. Karbantartásigényük elhanyagolható az egyenáramú motorokhoz viszonyítva. Századunk 30-as, 40-es éveiben Európában is magasodni kezdtek az épületek. Az új lakóházakat általában 7-10 emeletesekre építették. A na-