Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Móra László: A Wartha-féle eozinmáz felfedezésének története

szakkönyvéhez (La falence. Paris, 1887), melynek alapján kezdett lüszterkísérleteihez. Deck leírásában kénrezet, kénvasat, kénezüstöt, valamint vörös és sárga okrát finomra törve borecettel keverte és vastag rétegben a mázas felületre kente, majd kormozó láng fölött a vörös izzásig hevítette. Bizonyos idő múlva kivette a tárgyat a tűzből, letörölte a kormot, mire előtűnt a mázzal egyesült fémfényű réteg. Ugyanezt Wartha is megpróbálta, de tapasztalata szerint — mint szept. 23.-i levelében megjegyzi — az így előállított lüszter sajnos csak helyenként, foltokban mutatkozott. „Meggyőződtem róla — írja —, hogy ezt a lüsztert csak erős redukáló égetéssel lehet elérni!" 1891. nov. 9-én küldött levelében azt a tapasztalatát közölte, miszerint a vörös színezéshez nincs szükség sem kénrézre, sem cinre, elegendő a porrá zúzott rézkova. „El is küldtem Önnek az első kísérleti eredményt, amelynek színe vetekszik a legszebb ani/ín- vagy eozlnvörössel." (Kiemelés tőlem M.L.) Ekkor utalt első ízben az eozinvörös festék színére, amelyről a kialakított máztechnika végül is elnevezését kapta. Következő, nov. 24-én kelt levelében azután részletesen leírta az általa „Deck-Wartha eljárásnak" nevezett módszert. Kísérletét egy vasbádog mufolában (kemencében) végezte, melynek falait azbesztlapokkal bélelte, hogy a hirtelen tüzelésnél megóvják a repedéstől az alján elhelyezett tárgyakat. Megírta, hogy úgy sikerült a tárgyat vörösre égetni, ha először oxidálta, majd redukálta, és Ismét oxidálta ós végül hagyta lehűlni. Zsolnaynak arra a közlésére, hogy fel kívánja eredményeit használni a gyártásban — Wartha úgy válaszolt, hogy örömmel kész Zsolnaynak mindenben segíteni. Mint írta: „Egyelőre tehát eltekintek az eljárás közlésétől úgy gondolom az 1896-os kiállításig, vagy ha úgy kívánja, akár tovább is. Minden későbbi tapasztalatomat is a rendelkezésére fogom bocsátani, ós végtelen örülök, hogy ezzel szolgálatot tehetek a magyar iparnak." Ellenszolgáltatásként jelképesen néhány kiválasztott gyártmányt kért a műegyetemi gyűjteménye és néhány darabot önmaga számára. Az 1891 novemberében írt leveléből tehát választ kapunk arra, hogy Wartha miért nem publikálta, vagy éppen találmányként szabadalmaztatta a későbbiekben eljárását. Ezután még hosszabb út vezetett ahhoz, hogy Wartha kísérleti eredményeitől a vörös eozinmáz gyártásáig eljussanak. Zsolnay Vilmosnak 1891. december 11 -i keltezéssel vezetett receptkönyvében az első 1 -tői 18-ig számozott recept Warthától származott, és csak utána következtek mások, köztük Petrik Lajos receptjei. Erről írta a kortárs MZsolnay Margit: „Nagyatyánk Petrik Lajostól, a budapesti Ipariskola igazgatójától is kért égetési tanácsot. Petriknek kezdetben Warthával ellentótben az volt a véleménye, hogy az eozin nagy kemencében, porcelántűznól is égethető lesz, de csakhamar be kellett látnia tévedését. Végül is nagyatyánknak Warthával együtt sikerült megoldania az égetés nehéz kérdését". Erre azért kellett kitérnünk, mert Wartha és Petrik között 1891 végén a Művészi Ipar c. folyóiratban