Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]

tenni, ós koldusbotra jut — megmagyarázható, hogy ez a kiváló szakember ilyen siralmas véget ért. Akkor hunyt el, amikor már léteztek azok a szerződések, amely szerint a Ganz és Társa létrejött, csekélységem, kedves munkatársam Mechwart ós a kereskedelmi Iroda vezetője (aki akkor már Budapesten svájci konzul Is volt) U. Keller triumvirátusságával. A temetés napjának délutánján hívtak minket a megállapodás aláírására, ahol jelen volt a magisztrátus tanácsnoka: Dürrenbeck is. Elképzelhető az a meglepetés, amikor már alig két óra múlva a Ganz-kocsi Pestről Budára ért azzal a hírrel, hogy megboldogult Ganz Ábrahám úr teste összetörve házának előcsarnokában fekszik. Az alig 34 éves fiatal özvegy véget nem érő jajgatására majd meg szakadt a szívem. Néhány nap múlva súlyos tifuszban meg is betegedett. Az ón helyzetem nagyon nehézkes és felelősségteljes lett. Hirtelen és váratlan szakadt rám az egész terhe egy Ilyen jelentőssé vált vállalatnak, amely merőben meghaladta gyenge erőmet. Hiszen előző évben júliusban estem át egy koleramegbetegedésen, a váltóláz időnkénti fellépése még mindig zavart. Különösen gondot okoztak a különböző országokkal kötött jótállási szerződések, amelyek minden időben a tönkrement ós még meghibásodó kerekek végnélküli kicserélésére vonatkoztak, ós csupán az elhunyt személyiséggel szembeni bizalmon nyugodtak, kapcsoltak voltak gyártási titkokkal — és mindezeket állni kellett a feltaláló halálát követően is. Aztán akadtak igazgatóságok (pl. az orosz vasutak és mások), amelyek a garanciát megfelelő pénzben akarták előjegyeztetni. Ha ezek a törekvések mind megvalósultak volna, akkor az a Ganz-gyár hitelképességét tönkre tette volna — hiszen Ganz úr két évvel előtte végrendelkezett, amelynek értelmében a pesti palotáját teljesen felesége, a gyárat minden aktívumával és passzívumával (ezekhez elsősorban a már leírt zárolások tartoztak) svájci rokonaira hagyta — s így a nagy reményű vállalkozás elkerülhetetlenül rommá vált volna. Mi hárman (Mechwart, Keller és én) a végrendeletben nem szerepeltünk, és hosszú, áldozatos munkásságunk ellenére családunkkal az utcára kerültünk volna. Hála az akkori külügyminiszter: gróf Andrássy Gyula és a pénzügyminiszter: báró Lónyai Menyhért támogatásának, ez a veszély nem fenyegetett, és időt kaptunk, hogy vezetésemmel úrrá legyünk a vasúttársaságok és más megrendelők aggodalmain. Vezetésem első évének végén a svájci örökösök birtokában lévő gyár már tiszta nyereséggel zárult, ami a megboldogult <3anz úr életében még közelítően se fordult elő. így a régi bizalom helyreállt, és szívesen emelem ki, hogy sógorom, a szeretett Mechwart András — megszabadulván előző főnökünk korlátozó és aggódó gátjaitól — a kéregöntések ellenállóképességét annyira megnövelve a gyárat Ismét