Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]

fellendítette. Hogy közben milyen nehézségeim adódtak a svájci örökösökkel, most nem fejtem ki részletesen. Ha nem lett volna néhány év óta a kezemben egy Ganz úr és köztem kötött titkos megállapodás, amely jogerős is volt, és amely egyrészt biztosította számomra a bevétel bizonyos tisztességes részét, továbbá azt, hogy váratlan halál esetén további tíz éven át én vezetem a vállalatot, akkor szégyenteljesen olcsó áron eladták volna a gyárat. Ezt a megállapodást felhasználva, a gyár nem volt eladható beleegyezésem nélkül, továbbá kiverekedtem, hogy kollégáim állásai jövedelmezők, elismertek ós befolyásosak legyenek, és így büszke lehetek arra, hogy ezzel a gyár nagy jövőjét biztosítottam. Mivel valószínűvé vált, hogy az örökösök, akiknek nem volt vagyonuk és 800 ezer forint évi nyereséghez jutván, lemondanak a gyár eladásáról, a gyár további megnagyobbítására törekedtem jövedelemnövelós céljára. Az a tény, hogy az örökösök között kiskorúak is akadtak, arra kényszerített, hogy falubeli hivatalokkal is tárgyaljak, vitatkozzak egy-egy gyárnövelésért, amely hivataloknak halvány gőzük nem volt a nagyobb stílusú üzletkötésekhez. Ezek gyakran a kétségbeesésbe kergettek. A folyamatos mérgelődés végül kifárasztott és a testi állapotom mindinkább elgondolkodtatott. Attól félve, hogy már nem sok évig élek, csendben gyakran átgondoltam, hogy szeretett feleségem és családom számára valahol egy csendes, megbízható helyet keresek, ahol — távol Magyarországtól, amelynek naggyá válási vágya már kezdett bimbózódnl — egyszer majd élhetnek. Egy véletlen 1870-ben Rorschahban egy megvásárolható villát ajánlott. Ez tetszett nekem, úgyhogy rövid alku után megvásároltam. Mielőtt még a vezetésem alatt előrelépő Ganz & Co vállalat fejlődését továbbgöngyölítem, különösen kiemelem, hogy — a Ganz úrra! kötött megállapodásomat nem tudván végigvinni — az új vállalatbeli rangomat: „Chef der Firma Ganz & Co" elhagytam. Mechwart lett a műszaki és U. Keller a gazdasági igazgató. Ezt az örökösöknek el kellett fogadniok, noha berzenkedtek ellene. Az összes bécsi ós zürichi neves ügyvédek, akiktől véleményt kértek, igazolták kétségtelen jogomat. Amennyire Ganz úr a végrendeletében szűkmarkú volt velem ós más hű munkatársaihoz, azt kell gondolnom, hogy a titkos megállapodás alapján Ganz úr így vélekedhetett: „Ha Eichlelter úr az az ember, akit megismertem, akkor ő a gyár jövője mellett — függetlenül a végrendelettől — gondoskodni fog övéiről, barátairól, kollégáiról." Hogy munkámmal elégedett lehetett, kiderült a külön megállapodásunkból is, de más módon is, ami engem nagyon megörvendeztetett. Egyik újévkor félrehívott és nadrágzsebéből egy csomó bankjegyet nyújtott át, talán 10 ezer forintot. Amint megdöbbenve köszönetet akartam mondani, megszakított ezekkel a szavakkal: „Nincs mit köszönnie, ezt szó szerint megérdemelte." Alig egy év múlva határtalan bizalmának újabb jelét adta, ami bizonyította alkotófáradságát ós azt, hogy az üzleti kapcsolatok növekvő terheit már nem