Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Várhidy Imre: Adatok a hazai bugonya és kukorica betakarítás gépesítésének történetéhez a XIX. század második felében a statisztika és a számok tükrében

Adatok a kukorica termésének és szárának gépi betakarításához a századfordulón hazánkban a statisztika tükrében A hagyományos kukoricabetakarítás és termesztés adatai a századfordulón Most, amikor hazánkban a kukoricatermesztési munkák gépesítettek és a kukoricabetakarítás gépesítése a századfordulótól egyre tökéletesebb, sokan már nem emlékeznek arra, hogyan végezték régen a kukoricatörést, kukoricafosztást, kukoricaszár vágását, valamint a kukorica morzsolását. A kukorioatermesztés részleges, illetve komplex gépesítéséig ezeket a munkafolyamatokat kézimunkával a kukoricaföldön és a gazda házánál ünnepélyes külsőségek között végezte egy-egy család, a rokonság, valamint az ismerősök körében. A kukoricatörés, a kukoricabetafcarítás első munkafolyamata volt. A gazda és családja, valamint az ismerősök szeptember második felében — amikor a kukoricaszár már megsárgult; és a kukoricacső magja megkeményedett — eldöntötték, hogy a kukoricacső érett-e a törésre. A kukoricatörés előtt a gazda kijelölte a kukoricacsomók, vagy más néven a kupacok helyét. A kijelölt helyekről előbb levágták és eltávolították a kukoricaszárakat. A törők a levelesen vagy tisztán letört csövek egy részét dobták, a másik részét pedig vesszőkosarakba, illetve vödrökbe rakták, sőt előfordult, hogy a nők kötényükben hordták a kukoricacsöveket a csomókhoz. Így törték a szedők egész nap a kukoricát, csak a gazda felesége ment haza délre, hogy ebédet készítsen és vigyen a kukoricaföldeken dolgozó családtagoknak, a betakarítást segítő rokonoknak és ismerősöknek. A csomókba rakott kukoricát alkonyatra a férfiak és legények deszkával magasított szekerekre rakták. A behordott kukoricát a gazda csűrében, vagy pajtájában halmozták fel. Az utolsó fordulóban a szedők is követték a megrakott szekereket, s ekkor beszélte meg a gazda embereivel azt, hogy estére a kukoricafosztáshoz is várja őket. A gyors kukoricafosztást a fosztatlanul tárolt kukorica romlása indokolta. A legtöbb gazda az udvarban fosztatta kukoricáját, de fosztottak még kukoricát fedett színekben, pajtákban, vagy csűrökben is. A fosztást 20—25 ember végezte, akik a kukoricacsöveket megtisztították a fedőlevelektől, majd egy sarokba halmozták fel a csöveket. A felhalmozott kukorica ezután a padlásra, vagy góréba ketült. A kukoricafosztók igen vidáman végezték munkájukat, s ilyen alkalomkor gyakran énekeltek is. Országszerte ismert volt Dankó Pista egyik nótája, amely így szólt: „Hej fosztóka, kukoricafosztóka, Hogy ott voltam, nincsen nyugtom azóta .. ." (14) A fosztás egész ősszel tartott, de mindig más és más gazdánál. A szomszédok, valamint az ismerősök összesegítettek a munkában, amely így jobb és szervezettebb volt. Fosztás közben nagyon sokat tréfálkoztak, különösen a fiatal legények. A tréfálkozások azt bizonyítják, hogy a kukoricafosztók örömmel végezték munkájukat, mert a fosztáskor a kukorica termése á biztonságos tárolóhelyre került. Amikor a kukorioa betakarítása és fosztása befejeződött, a résztvevők kukorica, más szóval fosztóbált rendeztek. A tüzelésre alkalmas kukoricaszárat a parasztok levágva összegyűjtötték. A vágáshoz szárvágó sarlót, vagy baltát használtak, de vágták a kukoricaszá-