Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)
TANULMÁNYOK - Várhidy Imre: Adatok a hazai bugonya és kukorica betakarítás gépesítésének történetéhez a XIX. század második felében a statisztika és a számok tükrében
rült olyan megoldást találnia, hogy a töltögető ekénél a kormánylemez helyett öt rostélynak az alkalmazásával tette lehetővé a burgonyagumó és a föld részleges szétválasztását. Ezt az eseményt így örökítette meg könyvében Stephens Henry: „Ujabb időben az angolok a burgonyaszedésnél a közönséges ekére a kormánylemez helyett nagyon egyszerű rostélyt illesztenek, mely a gumókat a földből igen szépen kitakarja." (4) Tovább tökéletesítette a betakarítást a Howard eke, amelynek gerendelyét különböző mélységekre állíthatták. Ennek az ekének a teljesítménye 6 kh volt naponta. A Sack burgonyaszedő ekénél az eketest orra feltúrta a burgonyafészkeket és a gumóhoz tapadt földdel együtt végigcsúsztatta a kormánylapokon. A föld az ágak között kiesett, a burgonya pedig a barázda két oldalára hullott le. Így írt erről az ekéről a sajtó: „Propper Samu úr, a Sack Rudolf képviselője, kétféle kiszántó testet küldött próbára, egy hétágút — a mit nem használhattam, mert nem eresztette át a földet. Az ötágú azonban bevált, váltakozva szántottam ki a sorokat és az eszköz szépen a barázda oldalára fektette a burgonya fészkeket, ugy hogy majdnem minden gumó ki volt szabadítva." (5) A burgonyakiszedő ekéket bonyolultabb betakarító szerkezetek követték, amelyek működési alapelvük tekintetében megegyeztek, csupán egy-két szerkezeti rész különböztette meg a gépeket egymástól. Limermann F. hallei gyáros gépe egy fogaskerék áttétel segítségével közvetlenül az eke felett egy tengelyen elhelyezett forgó villás kerék mozgatásával juttatta a földet és a burgonyát oldalt a talaj felszínére. A korábbi próbálkozásokhoz képest jelentős változást jelentett ez a megoldás, mert a Limermannt megelőző gépeknél a burgonya úgy szétszóródott, hogy összeszedése annyi munkaerőt kívánt, mintha hagyományos kéziszedést alkalmaztak volna. Gülich eljárásánál a „kis töltéseken" más szóval „bogárhátakon" termesztett burgonyát csekély vonóerővel és ennek következtében kevesebb költséggel lehet a talajból kiszedni. Ehhez a művelethez a gumókat kiszedő ekének nem kellett mélyebben lehatolnia a talajba ahhoz, hogy a burgonyákat kiemelje a földből. Gülich burgonyaszedő gépe erős vaskeretből készült, amelynek közepén helyezték el a tengelyre erősített kereteket. A kormánylemezt helyettesítő vasrudak a kiszántott gumókról eltávolították a földet. (6) Hanson burgonyakiszedő gépén a 205 cm magas bordázattal ellátott járó kerék fogaskerekek közvetítésével forgatott egy 12 karú motolla kereket. Az ekevas mélységén állíthattak, a gumók oldalszóródását pedig sűrű vaspálca sor segítségével kiküszöbölték. A gép működését, vagy működésének megszüntetését egy emelő kar mozgatása biztosította. 1892 j ben jelent meg először az Ideál néven ismert burgonyakiszedő gép. A gép jól volt megszerkesztve, csupán nagy vonóerőt igényelt. Szerkezeti felépítése egy kis lejtésű vaslemezből, majd az ezt követő rostélyrudakat magábafoglaló szitasorból állt. A szitasorból enyhén 'kiemelkedő gereblyék alternatív mozgásuk következtében a burgonyát és földkeveréket egyre hátrább tolták. A szerkezet működési mechanizmusáról a következőket írta Felbert Gyula: „A talaj minősége szerint az alsó szitáló mechanizmusnak gyorsabban, vagy lassabban kell dolgozni és ez a vonóerő tetemes igénybevétele nélkül elérhető
