Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

jesség kedvéért időben vissza kell lépni II. József halálához. Az 1791. évi 22. tc. megismételte az 1741. évi 14. tc.-et még kategorikusabb formában, tudniillik a magyar bányászatnak a magyar kamara alá rendelését. II. Lipót 1791. április 23-án Pálffy kancellárhoz írt utasítása azonban kifejtette, hogy: „mivel a montanistica az udvari kamarának fontos részét képezi", ezért a magyar pénzverésés bányaügyet is, mint ahogy Mária Terézia alatt volt, újra ennek kell alárendelni. Pálffy válaszában hajlandó volt némi engedményt tenni a bécsi udvari kamara számára — ez a II. József előtti formális főfelügyeletben merült volna ki — a bánya- és pénzverésügyi kamara ügyeinek jogkörét azonban a budai kamarának követelte. Tehát először a 22. tc.-et és csak utána az uralkodói utasítást kívánta végrehajtani. Május 31-én kelt az akkori bányakamarai alelnök — von Stampfer gróf — véleménye, aki ennek fordítottját kívánta. Lipót, aki ekkor már elég erősnek érezhette magát a magyar rendekkel szemben, elrendelte, hogy a bányakamara jegyzőkönyveit és előterjesztéseit magyar ügyekben is az udvari kamara elnökének adják át revízióra (48). Ferenc uralkodása első hónapjaiban engedékenyebbnek mutatkozott, a bányaügyi követelésekhez előzetes hozzájárulását adta a magyar rendeknek. Az államtanács, az udvari kamara, a bányakamara egyformán ellene volt, véleményük szerint a kettős alárendeltség csak többletkiadásokkal és kisebb hozamokkal járna. Az uralkodó már a kész helyzetet stabilizálta oly módon, hogy az 1791. évi 22. és 67. tc. által kirendelt bányaügyi választmány munkájának befejezése utánra ígérte a probléma rendezését. Ilyen választmányt az erdélyi országgyűlés is alkotott az 1791. évi 64. tc.-kel. Az 1807-es országgyűlés a rendeknek jobb pozíciókat biztosított, a bányaügy rendezetlenségét újra a gravamenek közé iktatták. 1807. november l-jén — ekkor kezdte meg működését a magyar kamara bányászati ügyosztálya — életbe lépő új rendszert az alsó-ausztriai példa nyomán dolgozták ki: a bányászat közigazgatási természetű ügyeit a magyar kamara intézte a bányahivatalok (Magyarországon négy volt ekkor: a selmeci főkamaragrófi hivatal, a szomolnoki bányafőfelügyelőség, a nagybányai főfelügyelőség, az oravicai bányaigazgatóság) ilyen természetű jelentéseiket ide küldték, utasításaikat is innen kapták, 1809-ben minden állami kezelésben levő erdő igazgatásának főfelügyeletét is a budai kamara kapta. A művelés és feldolgozás technikai, gazdálkodási, értékesítési, pénztári része továbbra is a Hofkammer in Münz- und Bergwesen hatáskörében maradt. A magyar bányászat így kettős alárendeltségbe került, ami a rendi sérelmeket részben orvosolta, az ügymenetet azonban lassította (49). A napóleoni háborúk után a birodalom pénzügyeiben sürgős változásokat kellett eszközölni, a „Papierwirtschaft" évei után szükségessé vált a valuta rendezése, a devalváció, az állami jövedelmek emelése. 1816. május l-jén Phillipp Stadion grófot, aki még csak egy éve dolgozott pénzügyi területen, bízta meg Ferenc a felállítandó pénzügyminisztérium vezetésével. Ezzel párhuzamosan az adminisztrációt is átszervezték, az udvari kamara különböző önálló részeit, köztük a Hofkammer in Münz- und Bergwesent, összevonták az általános udvari kamara néven. Közvetlen vezetését a kamaraelnök, főfelügyeletét a pénzügyminiszter látta el. Az „allgemeine Hofkammer" három szenátusból állt, mindegyik egy alelnök vezetése alatt tárgyalta a hozzá tartozó ügyeket, ennyiben nem történt változás, ugyanis a harmadik szenátus a bányaügyi volt, amely a pénzverés- és bányaügy minden tárgyát és ami azzal összeköttetésben állt, tárgyalt. Egy hét múlva Stadion kibocsátotta rendelkezését az új udvari