Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

kamara berendezkedéséről, amiben az addigi gyakorlattal szöges ellentétben a kamaraelnöknek különösen figyelmébe ajánlotta a bányaszenátust, hogy annak tárgyalásain közvetlenül is, amennyire csak ideje engedi, részt vegyen. A Hofkammer in Münz- und Bergwesen megszűnt, segédhivatalait az egyesített kamarai hivatalokba olvasztották be. A bányaügyi szenátus azonban nemcsak jogkörében, hanem személyileg is kontinuitást biztosított. Az alelnökhöz szóló kamaraelnöki körirat külön kiemelte, hogy a bányaügyi szenátusban teljesen meg kell őrizni az addigi referensi és személyzeti beosztást. A pénzverőés bányakamara tanácsosait átvették tanácsosoknak, munkájukat változatlan jogkörrel folytatták tovább, Johann von Leithner, aki a Hofkammer in Münzund Bergwesen vezetője volt alelnöki rangban — ami 1768 óta járt a bányakamara első tisztviselőjének —, az általános udvari kamara rangelső alelnöke lett. A tanácsülések tartására az addigi napokat tartották meg: a bányaügyi szenátus pénteken ülésezett (50). Űjra Hofstelle-i rangban A pénzügyminisztérium 1829-ig állt fenn, Stadion halála után gróf Nádasdy Mihály vezette még négy évig. 1834-ben újra felmerült, hogy a pénzverés- és bányaügyet függetlenítsék a kamarától most már a legteljesebb mértékben. Az 1834. november 8-i kinevező okmány okokat nem sorolt fel, valószínűleg a bevételek emelése, a különleges szaktudás volt újra az érv. Az újjászervezett hatóság visszakapta a Hofkammer in Münz- und Bergwesen nevet. Személyzetében az általános udvari kamara bányaügyi szenátusát vette át. Azonban az anyahatóságtól teljesen elkülönítették, és ugyanolyan udvari hivatali jelleget kapott, mint az. Hatáskörében a bányaügyi szenátus ügyköreinek teljességét vette át, ezenkívül „minden olyan kormányzati ágét, amely belső és szükségszerű kapcsolatban áll a pénzverés- és bányaüggyel, ha eddig nem is a bányaigazgatás körébe tartozott". A jogkörbővülés a gyakorlatban még váratott magára. Az udvari kamara vonakodott megválni ezen részétől, és csak az új hatóság többszöri sürgetésére 1839-ben adta át a Hofkammer in Münz- und Bergwesen egész személyzetét. Az új bánya- és pénzverésügyi szakigazgatási szerv, mely Königsegg-Erbs idejét idéző kiváltságolt helyzetben volt, élére a kegyvesztett Lobkowitz herceget, Galícia egykori tartományi kormányzóját, majd rövid ideig az egyesített kancellária kancellárját, helyezték. Halála után, 1842-ben a kamara újra magának követelte a bánya- és pénzverésügy jogkörét. Hofstelle-i állását nem veszítette el a hatóság, de élére Kübecket, az utolsó kamaraelnököt nevezték ki, aki „perszonálunióban" igazgatta a két hatóságot. Sajnos erről a korszakról az aktapublikációk nagyon hiányosak, mégis nehéz attól a feltételezéstől szabadulni, hogy az osztrák Vormärz egyetlen jelentős hivatali változása mögött nem személyre szabott jogkörbővítést kell-e látnunk. Végül is az igazgatás szakszerűségén 1816 után sem esett csorba. Ha a technikai igények mindenáron szükségessé tettek volna bizonyos változtatást, elegendő lett volna az 1816 előtti helyzet visszaállítása, hiszen bármennyire speciális szakterületről van szó, a legfőbb pénzügyigazgatáshoz való kapcsolódás elvi kérdésekben helyesebbnek tűnik, mint egy teljesen független hatóság felállítása. Ezért gyanítható, hogy Lobko-