Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Kiss László: Műszaki emlékvédelem, ipari hagyományápolás Magyarországon

KISS LÁSZLÓ* MŰSZAKI EMLÉKVÉDELEM, IPARI HAGYOMÁNYÁPOLÁS MAGYARORSZÁGON A kapitalista termelési mód kibontakozásával szinte egyidőben jelentkezett az igény a kor technikai fejlettségét és jellemző termékeit tükröző emlékek megőrzésére és bemutatására. Az új termelési technikát alkalmazó tőkés ugyanis igyekezett kihasználni az ilyen gyűjteményi bmeutatókban rejlő előnyös üzletpolitikai, szakemberképzési és propaganda lehetőségeket. A tudatos célt szolgáló áldozatvállalással és folyamatos gyarapításokkal gazdagodott gyűjtemények az idők múlásával fejlődéstörténetivé váltak s alapját képezték a világ nagy műszaki múzeumainak is. A technikai fejlődés, illetve fejlettség megismertetésére alkalmas emlékek gyűjtése tehát szorosan összefügg a műszaki-ipartörténeti múzeumok alapításával, valamint a termelő terület mindenkori érdekeivel. A műszaki emlékvédelem és gyűjteményalapítás iránti igény erősödése jellemző minden olyan országban, ahol a termelésben megnövekszik a nagyipar szerepe és felgyorsul a termelési technika fejlődése. Nem véletlen, hogy az iparilag fejlett országokban ez a folyamat már a XIX. század első felétől, Magyarországon viszont csak később kezdődött és bontakozhatott ki. Az első hazai kezdeményezések sem mentesek azonban az ország sajátos gazdasági helyzetéből — agrár-ipari jellegű tőkés fejlődési út — és viszonyaiból eredő szemlélettől. Az egyetemes technikai haladást is segítő magyar műszaki alkotások és a kibontakozó hazai ipar számos emlékének a sorsa pecsételődött meg a gazdaságirányítási, kormányzati közömbösség miatt, mert a magyar kapitalizmus soha nem tudott szabadulni feudális kötöttségeitől, nem ismerték föl a műszaki gyűjtemények igazi szerepét, kereskedelempolitikai, nevelési, iparfejlesztési célú hasznosításának jelentőségét. A felszabadulás előtti időszak egyetlen pozitív eredménye volt, hogy a XIX. század végén — az 1896. évi millenniumi kiállítás anyagának megtartásával — létrejött a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a budapesti Közlekedési Múzeum. Egyéb területeken a műszaki és ipartörténeti emlékvédelem elhanyagolása, az emlékek pusztulása, kiemelkedő értékek külföldi múzeumokba kerülése, társadalmi érdektelenség és közömbösség volt a jellemző. Erről a korszakról így ír 1913-ban Hankó Imre a „Magyar találmányok és feltalálók" c. munkájában: „Nagy hibája a magyarnak, hogy hazai tudósok, feltalálók teremtőszellemének alkotásait nemcsak, hogy nem őrzi, de még nyilván sem tartja. Sehol a világon az a könnyelműség az emlékekben való elbánásban, mint nálunk. Sok* ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM, 1117 Budapest, Kaposvár utca 13—15.