Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Kiss László: Műszaki emlékvédelem, ipari hagyományápolás Magyarországon

szór pincében, padláson, rohadt szalma között hevernek eszközök, a melyekhez európai hírű magyar tudósok emléke fűződik. Mulasztásainkat csak a technikai múzeum felállításával pótolhatnók némileg, amelyben a technika modern vívmányaival öszefüggésben azokat az eszközöket is össze lehetne gyűjteni, amelyekhez magyar tudósok verejtéke tapadt." A gyakori hasonló bírálatok és sürgetések időnként fellobbantottak lelkes elhatározásokat, de az érdemi állami gondoskodás hiányában sem a gyűjtés, sem az egyéb kezdeményezésű szakgyűjtemények tartós megőrzése nem lehetett biztosított. Egyenes következménye, hogy külföldi múzeum gyűjteményébe kerülhetett Jedlik Ányosnak, a dinamó elv felfedezőjének dinamója; a Morse jelekre szerkesztett Pollák—Virág féle — nemzetközi jelentőségű — gyorstávíró egyetlen megmaradt eredeti példánya; Bánki Donát első motorja és vízturbinája; Déri—Bláthy— Zipernowsky zárt vasmagú transzformátora; Mechwart András szántógépe (gőzekéje) és a világ malomiparát forradalmasító hengerszéke; Eötvös Loránd torziós ingája a legismertebb értékeink közül. Mivel magyar műszaki múzeum nincsen, az Egger gyár a bécsi Technikai Múzeumnak ajándékozta az első hazai elektrotechnikai gyűjteményünket. Elsorvadt a világhírű magyar csillagász, Konkoly-Thege Miklós által 1900-ban alapított Csillagászati és Meteorológiai Múzeumunk. A tudós halála után a többszáz tárgyból álló értékes gyűjtemény szétszóródott, illetve az anyag csillagászati vonatkozású részéből 1927-ben még sikerült valamit átmenteni egy akkor szervezett csillagászati gyűjteménybe (Svábhegyi Csillagvizsgáló), ami viszont 1945-ben szenvedett jelentős károsodást. Hasonló sorsra jutott a Budapesti Műszaki Egyetem profeszszorának, Oltay Károlynak áldozatos munkálkodása révén 1913-ban létrehozott geodéziai gyűjteménye. A külföldi jó példák és a hazai negatív tapsztalatok ellenére Magyarországon a feltételeket sem sikerült megteremteni az értékek mentéséhez és hazai technikai múzeummá szervezéséhez. Lényegében az ügy sürgetőinek minden kezdeményezése megrekedt az érdemi megvalósíthatóság küszöbén s mikor az 1930-as évekre kevesek fáradozása végre eljutott a hazai ipari, technikai fejlődéstörténet bemutatására már vállalkozni tudó Magyar Műszaki Múzeum megnyitásáig az ország fővárosában, ezt az eredményt is semmissé tette az illetékesek nagyvonalúsága, pillanatnyi más érdekek miatt. Épületének hivatali célú igénybevétele folytán Kassára telepített gyűjtemény gyakorlatilag elveszett, a megnyitása utáni évtizedekben alig fejlődött s a világháborús események során súlyos károkat szenvedett Közlekedési Múzeum emlékanyagának nagy részével együtt. Mindezeket tetézték az 1945 utáni első évek kényszerű takarékossági akciói, rendezetlen viszonyai, amikor kiemelkedő kulturális, ipartörténeti értékek válogatás nélkül kerülhettek fémgyűjtő helyekre, vagy már közvetlenül beolvasztásra. Ily módon az ipartörténeti, műszaki emlék védelem szervezését úgyszólván a nulláról kellett újra kezdeni. Állami intézkedések a műszaki emlékvédelemért Hazánkban ma a műszaki emlékek szervezett gyűjtését és szakmúzeumok (gyűjtemények) alapítását a történelmi múlt minden értékének védelmére kiterjedő állami rendelkezések szabályozzák, segítik. Már 1949. évben a muzeális emlékvédelemről szóló általános érvényű rendelet a régészeti, művészeti és egyéb kulturális örökség szerves részeként kezelte a technika emlékanyagát.