Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Ritter Endre: A szegkészítés és fejlődése gépi gyártássá

nek nevezik, a továbbiakban ennek magyar fordításaként a szegvas kifejezés szerepel. A szegkészítés hamar szakosított mesterséggé vált. A nürnbergi Mendel alapítvány arcképkönyvében (Mendel'sches Hausbuch) 3 szegkovács „testvér" képe látható, 1396, 1480 és 1515-ből. (A Mendel alapítványban folyamatosan elláttak 12 szegénysorsú kiöregedett kézművest, akik „arra érdemesnek bizonyultak". Ezek mindegyikét lefestették az alapítványkönyvben.) Augsburgban 1460ban már céhbeli szegkovácsokról emlékeznek meg. A szegek készítését a 16. században jól ábrázolja Yost Amman 1568-ból való metszete (2. ábra), melyhez egy versike is tartozik, amely szerint a szegkovács zárszegeket, hordószegeket, cipőszegeket és másfajtákat készít. Ez annyiból érdekes, hogy látható belőle, a szegkovácsok kisméretű szögeket is (pl. a cipőszegeket) kovácsoltak. A kézzel kovácsolt vasszegek még a 19. században is versenyképesek voltak a gépen gyártott szegekkel, mert ugyanolyan jó minőségű szeg készítése géppel, sokáig meg nem oldott nehézségeket okozott, különösen, ha megkívánták, hogy a gépen készített szeg ne legyen drágább a kézzel kovácsoltnál. Ebből adódott, hogy a géppel gyártott szeg a 19. században csak a közönséges minőségűeknél szorította ki a kézi szegeket. A szeg készítése a következőképpen történt: A kb. 1 m hosszú rudakat fehérre izzították a szeg hosszának megfelelő hosszban, majd a hossznak megfelelően az üllő sarkára helyezve, a fejrésztől a 2. ábra. A szegkovács. Amman rézkarca