Technikatörténeti szemle 13. (1982)

KÖNYVISMERTETÉS - Plihál Katalin: Tooley’s dictionary of mapmakers - Pereházy Károly: Szeged vasművessége (Szerk.: Péter László)

ilyen körülmények között az, hogy a nemzetközi összeállításokban napvilágra kerülő adatok teljesebbek, pontosabbak legyenek? Hisz az ilyen művek felelős szerkesztőinek semmiképpen nem lehet feladatuk olyan mélységű forráskutatás, amivel a rendelkezésükre álló kiadványokat pontosabbá tehetnék, vagy az onnan hiányzó személyeket felkutatnák. Megállapítottuk azt, hogy a magyar kartográfiában szerepet játszó térképészek, mérnökök, rajzolók, metszők, kiadók, nyomdák és intézetek adatait együtt sehol sem lehet megtalálni. Szükséges volna olyan szakbiográfia közreadása, amelynek segítségével mind a hazai, mind pedig a külföldi kutatók pontos képet alkothatnának a magyar kartográfiáról. Hisz azokért a hibákért amit TOOLEY művében és a hozzá hasonló kiadványokban is felfedezhetünk mi magunk is felelősek vagyunk, az első lépéseket is itt és nekünk kell megtenni, hogy a magyar kartográfiáról ne olyan hiányos és hézagos kép alakuljon ki. Plihál Katalin Péter László szerk.: Szeged vasművessége. (Szeged megyei városi tanács végrehajtóbizottságának építési és közlekedési osztálya és a Somogyi könyvtár kiadása. Szeged, 1980. 311 old. 265 ábra.) A kötet egyedülálló és példát mutató kezdeményezés. Dicséret és köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették e kötet megjelenését, de elsősorban Tipity Jánosnak, aki — miként azt korábban közölte — mintegy 9000 órát fordított Szeged vasműves emlékeinek felmérésére. Minden állam törekszik kulturális emlékeit számbavenni, hiszen ez védelmüknek elengedhetetlen feltétele, de sem hazai, sem külföldi példa nincs ilyen, vagy hasonló jellegű kiadványra. A kötet három részre tagozódik. A bevezető (Tóth Béla munkája) áttekintést ad a szegedi vasművesség múltjáról, főleg Kónya György (1863—1941) munkásságát elemzi bőven, de néhány más mesterről is ad tájékoztatást. Nélkülözzük azonban több olyan mester nevét, akik a szegedi nagy árvíz után tevékenykedtek, hiszen az eklektikus rácsok java az ő műhelyükből került ki. Ezek közül említést érdemelt volna Zombory Mihály, aki már 1867-ben céhmester volt, és 1880-ban a Szegedi Ipartársulat Lakatos szakosztályának elnöke lett. Nigrényi Pál, Maróczy József (a világhírű sakkmester édesapja), Csikós Ignác, Csiszár József, Molnár A. Márton stb. Ez utóbbi az 1885. évi Országos Kiállításon „Kiállítási nagy érem" kitüntetésben részesült. A felmért kovácsoltvas emlékanyag leírását Tápai Antal végezte el, és ha több megállapításával vitába kell is szállni (néhányról közülük már a Műemlékvédelem 1980. évi 3. számában említést tettem), színes leírásaival élményszerűbbé válik a kötet. Nem szűkkörű prakticista korlátok közé szorította mondandóját, élvezetes leírásaival érthetővé kívánta tenni a tárgyat azok számára is, akik e témával most foglalkoznak először. Igen jelentős és fontos a kiadványban az egyes emlékek mesterhez kötése, hiszen így kapunk teljesebb képet a kiemelkedőbb, a tehetségesebb mesterekről, azokról, akik valóban művészi színvonalon művelték az iparművészetnek e sajátos ágát. Ismereteink teljesebbé tételéhez néhány kiegészítést szükségesnek látok. A szegedi zsinagóga lakatosmunkáit Fekete Pál nem egyedül készítette, azt Fejős Ferenccel és Kiss Jánossal együtt végezték. Ez utóbbi készítette a szabadkai