Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Tóth Béla: A magyar tímárságok bőrgyárakká alakulásának folyamata (1848–1918)

A táblázatokból kitűnik a bőrgyárak számának növekedése, továbbá a kézműves timárságok csökkenése. Kezd elhalni a bőrfestő- és kordovánfestő szakma. A bőröndösök számának növekedése a vasútvonalak és utazók kiszélesedésével kapcsolatos. A bőrkereskedők szaporodását pedig a gyárak által nagy tömegben előállított készbőráruk elhelyezése tette indokolttá. E helyen érdemel említést az is, hogy Újpest község kialakulásában majd várossá fejlődésében a timárságoknak és bőrgyáraknak is jelentős szerepük volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyrészt a lakosság jelentős része közvetlenül, vagy közvetve a bőrgyártással és bőrkereskedelemmel foglalkozott. Másrészt pedig a helyi bőripar méreteinek szélesedésével párhuzamosan növekedett Újpest jelentősége is. A XX. század legelején még a korábbiaknál is rohamosabb fejlődés volt tapasztalható a magyar bőriparban. Ez megmutatkozott a gyárak számának és méreteinek növekedésében, új gyártási technológiák bevezetésében és korszerű bőrfajták kialakításában. A felívelő hazai bőrgyártás egyik megnyilvánulása az 1913-ban alakult Magyar Bőrgyárosok Eladási Szövetkezete elnevezésű kartell. Ebbe kevés kivétellel az összes hazai bőrgyárak beléptek. Ez a szövetkezés az ország egész területén, sőt még a keletre eső külföldi területeken irányította a talpbőr értékesítést. A szövetkezet alaptőkéje 39 millió aranykoronát tett ki és a kartell működésének az I. világháború vetett véget. Az 1914-ben kitört I. világháború alapvetően megváltoztatta a hazai bőripar és kereskedelem eddigi helyzetét. A gyárakat kényszer rendszabályokkal kötelezték arra, hogy túlnyomó többségben hadfelszerelési cikkeket, mint pl. bakancsot, patrontáskát, szíjazat bőrt, katonai borjút stb. gyártsanak. E rendszabályok letéteményese az 1915. évben létesített Bőripari Központ lett, amely hatáskörébe vonta az összes bőrgyárakat, valamint timárságokat és a hadi gazdálkodásnak megfelelően látta el ezeket nyersbőrrel, cserző- és segédanyaggal. A hadsereg nagyarányú bőrigénye az I. világháború kezdetén konjuktúrát jelentett a bőrgyárak, sőt timárságok részére is. Ez vonatkozik elsősorban a Wolfner Gyula és Tsa Bőrgyárra, amely a „hadfelszerelési gyár" címet is viselte. De a többi bőrgyár is sok terméket szállított a honvédség bőrellátásának biztosítására. Mindez a gyárak bővítését és újabb beruházásokat vont maga után. Azonban a túlfokozott termelés hamar kedvezőtlenül éreztette hatását, mert a gépek végsőkig való kihasználása, valamint a pótlásuk nehézsége rövid idő alatt a gyári berendezés leromlásához vezetett. Az I. világháború befejezése a katonai célt szolgáló tömeges termelés megszüntetését és polgári használatú bőrtermékek előállítását vonta maga után. Ez a szerkezeti átállás mellett a termelés jelentős csökkenését is jelentette. Ennek következtében dekonjuktúra kezdődött, amely a bőrgyári dolgozók számát leapasztotta, továbbá egyes bőrgyárak (Machlup, Jordán, Vigodni, Sztaril stb.) megszűnését eredményezte. összefoglalásképpen megállapítható, hogy a magyar timárságok bőrgyárakká alakulásának 1848-tól 1918-ig terjedő kb. hét évtizedes időszaka alapvető változásokat hozott. A céhrendszer maradványainak felszámolásával, a kémia fejlődésének eredményeképpen az új cserzőanyagok, valamint technológiai eljárások bevezetésével, továbbá a gépi berendezések mind szélesebb körű alkalmazásával folyamatosan kialakult a gyáripari termelés. Ennek következményeképpen létrejött a nyersbőr- és készáru-kereskedelem. Az ipari bőrgyártás meghatározta egyes települések fejlődését és szerepet játszott azok várossá alakulásában. Az elmúlt évszázad folyamán a bőripar