Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Tóth Béla: A magyar tímárságok bőrgyárakká alakulásának folyamata (1848–1918)

mindig országos jelentőségű iparágként szerepelt, amely békében a polgári la­kosság, háborúban pedig a hadsereg ellátását szolgálta. A bőrgyártásnak 1848-tól 1918-ig terjedő időszaka — amely tulajdonképpen a timárságok üzemekké alakulásának folyamatát jelentette — egyben a jelenlegi korszerű hazai bőripar előzményének és bázisának tekintendő. A XX. század első évtizedeiben működő bőrgyárak mind korábbi timársá­gokból fejlődtek ki. A fontosabb bőrgyárak jogelődjeit képező timárságok ala­pítóját és alapításai évét a következőkben mutatjuk be: Pécsi Bőrgyár elődje az 1762-ben alapított Höfler-féle tímárság, amely 1912­ben részvénytársasággá alakult át Első Pécsi Bőrgyár néven. Pécsi Kesztyűgyár a Hammerli János által 1861-ben alapított műhelyből fejlődött ki. Táncsics Bőrgyár elődje a Július Wolfner által 1840-ben Újpesten alapított tímárság. Simontornyai Bőrgyár elődje a Fried Salamon által 1780-ban Simontornyán gróf Styrum Károly birtokán létesített timárműhely. Újpesti Bőrgyár elődje az 1887-ben Mauthner Mátyás által az újpesti Váci u. 566. helyrajzi számú telken létesített bőrüzem. Tatai Bőrgyár az 1886-ban Tatán alapított Leopold Adolf timárságból fej­lődött. Hajdúsági Bőrgyár jogelődje az 1870-es években Debrecenben a Zöldfa u. 7. sz. alatt Kiss Imre által alapított timárműhely. Az előzőekben felsorolt és még működő bőrgyáron kívül számos más olyan jelentős bőrgyár is működött, amely időközben megszűnt. Célszerűnek látszik ezek közül is néhány fontosabbnak a felsorolása: Szombathelyi Bőrgyár a Grünwald-féle timárságból fejlődött ki, amelyet 1892-ben Stricker S. és Fiai cég vásárolt meg. Weiss és Tull Bőrgyárat 1834-ben Székesfehérváron Weiss Simon és Tull Antal alapította. Orion Bőrgyár Szegeden, az 1840. évben Scheinberger és Popper cég által létesített timárságból fejlőlött ki. Alt Bőrgyár elődje Mohácson az 1860. körül Alt Simon által létesített timárműhely. Rozmanith Testvérek Bőrüzemé-t 1810. körül Rozmanith Márton alapította Marcaliban kis tímárság formájában. Sziebert Bőrgyár elődje a Baján Sziebert Károly által 1891-ben létesített tímárság. Jordán Bőrgyár Budapesten a Lónyai (mai Szamuely) utcában volt. Egyike a legrégibb bőrgyáraknak, amely már 1891-ben részvénytársasági alapon mű­ködött. Machlup H. és Fiai Első Magyar Bőrgyár elődje az 1832. évben Budapesten IX. Lónyai (mai Szamuely) utcában Machlup Henrik által kezdeményezett tí­márság. Vigodni Adolf Bőrgyár elődje Budapesten a X. Újhegyi u. 21—23. sz. alatti Szekeres Ármin és Fiai üzem volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom