Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

TANULMÁNYOK - Ifj. Bartha Lajos: A legrégebbi magyarországi alapmeridiánok történetéhez

geteken átmenő kezdő délkört. Marínussal ellentétben azonban elkövette azt a hibát, hogy az Oikumenét a 180°-os hosszúsági hálózatba próbálta szorítani, ezzel nyugaton és keleten eltorzította a földrajzi hosszúság adatait. (Fleck, 1979.) Megjegyzendő, hogy az Insulae Fortunatae szigeteit máig sem sikerült egyértelműen azonosítani :• egyaránt lehetnek a Kanári- vagy az Azori-szigetek. Általában az előbbieket szokás az ókoriak „Szerencsés szigetei"-nek tekinteni. Mindenesetre a maga korában igen ésszerű választásnak mondható a null-meridián helyének ez a kitűzése. (Haag, 1913. p. 16.) Azt is érdemes azonban kiemelni, hogy ezeket a szigeteket aligha mérték össze csillagászati módszerrel a rhodoszi vagy az alexandriai délkörhöz viszonyítva. A Marinus—Ptolemáiosz által kijelölt kezdő délkör egészen a XVII. századig általánosan használatos maradt a világtértképek szerkesztésében. Az arabok, akik egészében átvették (és továbbfejlesztették) Ptolemáiosz műveit, a pusztán elméleti kezdő délkör mellett a 90°-os keleti hosszúságot is jelölni kívánták, oly módon, hogy azt Arin — helyesebben Azin — képzeletbeli szigetén át fektették. Arin helyét viszont Bagdadtól 10°-ra keletre jelölték, így a délkör tényleges fixpontja a bagdadi csillagmegfigyelő hely volt. (Haag, 1913. p. 20.) A reneszánsz Európája ismét elővette Ptolemáiosz műveit, és ezzel a Szerencsés szigetek délkörét. Emellett azonban a tudomány fejlődése számos más alapés kezdőmeridiánt hívott életre. Johannes Regiomontanus (Müller) nagy jelentőségű csillagászati táblázatainak adatait az 1470-es években Nürnbergre vonatkoztatta; az általa 1474—1506 közti időszakra megadott efemeridákat a nagy felfedezések korában szinte minden hajós használta. (Regiomontanus, 1474.) Így számos mérést a nürnbergi, majd a táblázatok átdolgozása után az ulmi délkörre vonatkoztatták. Egészen különleges rendeltetése volt a XV. sz. végén kijelölt „demarkációs délkör"-nek, amelyet a portugálok és spanyolok hódítási területének felosztására VI. Sándor pápa 1493. május 4. és szeptember 25-én kelt bullái állapítottak meg. Ez a kezdő délkör, amely néhány földgömbön került csak ábrázolásra, a cap verdei-szigetektől „100 spanyol legua távolságra", nyugatra húzódott. A következő évszázadban fokozódott a kezdőmeridiánok körüli zűrzavar. Politikai tekintély, gyakorlati használhatóság és hagyománytisztelet egyaránt más és más kezdőmeridiánok meghatározására vezetett. A XVI. sz.-ban felvirágzó német matematikus és geográfus iskola tagjainak befolyására kezdték használni a cap verde-i, portó santo-i és tübingeni délkört. (Gallois, 1890.) A portugál tengerészek a lisszaboni, a spanyol világbirodalom a toledói meridiánt tüntette ki. (Haag, 1913.) Közép- és Kelet-Európában hosszú ideig használták, főként a naptárszámolók és kalendárium szerkesztők a krakkói meridiánt, amely Kopernikusz híres művében foglalt — akkoriban igen pontos — táblázatai alapján terjedt el a XVI. sz. második felében. (De revolutionibus orbium celestium, 1543.) A krakkói Jagelló-egyetemen már korábban is tevékenykedtek naptárszámoló asztrológusok, akiknek munkáit Lengyelország határain túl, pl. hazánkban is átvették, felhasználták. A XVI. sz. végén csillagászati délkörként vált fontossá a Hveen-szigeti (Dánia) délkör: itt végezte nagyjelentőségű észleléseit Tyccho Brahe. A hollandiai térképészek viszont szívesen használták a Teneriffa-csúcson átmenő meridiánt, míg Itáliában a bolognai délkört is alkalmazták. A sokféle, gyakran ellenőrizhetetlen kezdőmeridián zűrzavarában próbált rendet teremteni 1634-ben XIII. Lajos francia király mindenható minisztere,