Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

TANULMÁNYOK - Ifj. Bartha Lajos: A legrégebbi magyarországi alapmeridiánok történetéhez

Richelieu bíboros, amikor összehívta az európai matematikusok, csillagászok és geográfusok konferenciáját a párizsi Arsenalban. Az értekezlet 1634. május 25-én hozott határozata értelmében általános érvényű null-délkörként a Kanári-szigetek legnyugatibb tagján, Ferron át vonták meg a kezdőmeridiánt. Ez egyúttal közel állt a Ptolemáioszi null-meridiánhoz is. Ferro szigetén azonban sem obszervatórium, sem a délkört kitűző állandó jel nem volt, ezért a ferroi meridiánt a párizsihoz viszonyítva határozták meg. A kezdődélkör helyének, a kor igényei szerinti pontos kijelölésére így csak a párizsi Királyi Obszervatórium — ma Nemzeti Obszervatórium — megalapítása (1666) után került sor. Kezdetben azonban a kezdőmeridián még független volt a párizsi délkörtől. A különféle mérések némileg eltérő értékeket adtak a Párizs—Ferro hosszúság különbségre (19°50'50" és 20°05' között), végül is GuiZlaume Delisle „a király első geográfusá"-nak javaslatára a párizsi meridiántól 20°-ra keletre húzódó délkört tekintették a ferroi null-meridiánként. Ezzel a ferroi délkört lényegében a párizsihoz rögzítették. Valójában a ferroi kezdőmeridián nem érinti a szigetet, hanem a tengeren húzódik, így a null-délkör nem is jelölhető! (Haag, 1913. p. 60.) A XVII—XVIII. század során néhány más, asztronómiai jellegű meridián is elterjedt, így pl. a königsbergi (a Tabulae Prutenicae = Porosz táblázatok alapján), 1758-tól pedig a már korábbam is használt bécsi délkör. Ez utóbbi a bécsi Egyetem Obszervatórium igazgatója, Hell Miksa szerkesztésében megjelenő csillagászati évkönyvek, az „Ephemerides astronomicae anni ... ad meridianum Vindobonensem" alapján vált elterjedtté. Hasonló alapon használták csillagászati számításokhoz a berlini délkört is, 1777-től, míg a Pétervári Akadémia pulkovói csillagvizsgálójának nagy pontosságú észlelései nyomán a pulkovói meridián főként a pozíciós csillagászatban vált ismertté. (1834.) A múlt századtól azonban, előbb a tengerészek, majd a geodéták körében is egyre elterjedtebbé vált a London melletti Greenwich Királyi Csillagvizsgáló (Royal Greenwich Observatory) évkönyveinek használata. A Greenwichben szerkesztett „Nautical Almanach" táblázatait az 1880-as évek elején már a világ hajósainak 72%-a használta földrajzi helymeghatározásra, így természetesen hoszszúságukat is a greenwichi meridiánhoz mérték. Ez a tény, valamint Anglia egyre erősödő nagyhatalmi helyzete a XIX. század második felében, felvetette a ferroinál sokkal jobban definiált greenwichi délkör nemzetközi használatát. Az 1883-ban, Rómában megtartott VII. Nemzetközi Geodéziai Konferencián hivatalosan is elhangzott a javaslat, hogy mind a kartográfia, mind a csillagászat számára a greenwichi null-meridián használatát tegyék kötelező érvényűvé. A következő év októberében a washingtoni konferencia 25 résztvevő államának képviselői közül 22 szavazott a greenwichi nemzetközi idő- és hosszúság-meridián általános bevezetése mellett. A következő években valóban egyre szélesebb körben terjed el a ma is használatos greenwichi kezdőmeridián alkalmazása. (Smith, 1975.) Csupán érdekességként jegyezzük meg, hogy ugyan ebben az évben E. Ritter, T. Schubart és J. Clarké geodéták javaslatot tettek egy természetesen kijelölt kezdődélkörre. A pontos földalak meghatározások tanúsága szerint ugyanis az Egyenlítő nem kör keresztmetszetű, hanem kissé lapult, így a Föld alakja háromtengelyű ellipszoid. A geodéták azt ajánlották, hogy a null-meridiánt az Egyenlítő két kidomborodásának csúcsán át húzzák meg. (Verhandlungen, 1884.) Az érdekes javaslat akkor visszhang nélkül maradt, ma viszont már nem lenne érdemes az egyezményes kezdőmeridián megváltoztatása.