Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

TANULMÁNYOK - C. Harrach Erzsébet: A Víziváros közlekedése, ipara a BFL terveinek tükrében

A gőzsikló tervezetének hosszmetszete az alsó épület metszetével Az 1839-ben elkezdett hídépítést 1849 novemberében fejezték be és ekkor adták át a forgalomnak a Lánchidat. Szerkezetét 1902-ben újjáépítik, hordképes­séget növelték. Ennek a szerkezetnek a felújítása a háborúban felrobbantott híd teljes újjáépítése során történt, az első budapesti állandó híd felavatásának szá­zadik évfordulóján, 1949-ben adták át ismét a Lánchidat a forgalomnak. A Lánchíd megépítésével alakul ki a mai Clark Ádám tér. A híd és az Alagút között levő Lánchíd térnek nevezett területen keresztül bonyolódott a forgalom a Várból. Egy Clark Ádám által készített szabályozási terv határozta meg a még ma is alapvetően meglevő útrendszert a hídfőnél. 20 Clark kitűzési terve 1860-ban készült, egy már 1856-ban jóváhagyott rendezési terv kidolgozásaként. A felmé­rési terven kívül birtokunkban van még egy „Tervrajz" címet viselő tervlap, amely ugyancsak e területet ábrázolja. Ebből kiderül, hogy a felvonulásként használt tér a Lánchíd-társulat tulajdonát képezte. 21 Az Alagút bejáratának észa­ki oldalán 1861 szeptemberében megnyílt a „Hazafiság a Nemzetiségnek" feliratú budai magyar népszínház. 22 A tér neve mellett hol az Alagút „Tunellplatz", hol a Népszínház építménye volt közszájon útbaigazítóként. 23 A tér 1912-ben a híd építőjétől kapta mai nevét. 24 Érdekessége továbbá, hogy 1932 óta itt van a magyarországi utak kiinduló pontja, a 0 kilométerkő. A hábo­rúban elpusztult szobros kő helyett 1953-ban állítottak fel egy újat, amelyet egy nonfiguratív kilométerkővel cseréltek ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom