Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: Adalékok az energiaellátás történetéhez. A vízierő kérdése 1919-ben

A felmérés nemcsak területi bontásban készült el, hanem gazdasági ágazatonként is. Eszerint az energia csaknem 1/3 részét a mezőgazdaság, 1/4 részét a gépgyártás igényelte.

5 A fenti adatok nem foglalják magukban a vontatási energiaszükségletet. Az utolsó békeév (1913) gyakorlata szerint ez 10 km vasút esetében évi 1 mill. kWó-t tett ki. Az ország energiatermelése messze elmaradt a követelmények mögött. 1918ban az ország területén 243 erőmű működött, amelyek a lakosságot és az üzemeket látták el energiával, ezen kívül 31 kizárólag vasúti célokat szolgált. A 243 erőműből 212 csak elektromos energiát termelt, 31 mechanikai energiát is. Az évi átlagos energiatermelés az első világháború után 457 mill.kWó volt, tehát 1/5 részét sem tette ki a szükségesnek. A megtermelt energiából vasúti célokra 195 mill.kWó-t fordítottak, 262 mill.kWó jutott egyéb célokra. 1918-ban összesen 364 községben volt villanyvilágítás. Az energia 80%-át termikus úton állították elő. Kőszenet, kokszot, faszenet, nyersolajat, gázt használtak fűtőanyagként, azonban a szállítási nehézségek miatt egyre problematikusabb volt az üzemeltetés. Ezért a vilamosítási terv részeként — a természetes vízi energia felhasználása előtérbe került. A vízerőhasznosítás Magyarországon régi előzményekre vezethető vissza. A folyók és patakok mentén már a középkortól malmok épültek, amelyek száma a 18. század végén, 19. század elején megnőtt. 1885-ben, a vízjogi törvény életbelépése után a tulajdonosokat kötelezték a vízhasználat bejelentésére. 20 000 működő vízimalom volt ekkor az országban, amelyek 600 000 LE energiát használtak fel, mintegy 15—16%-os hatásfokkal. Legtöbb vízimalom a Dunántúl nyugati és középső részein, a Szombathelyi és a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal területén volt, ahol a Rába, Kerka, Kapós, Koppány szolgáltattak elsősorban energiát.

6 A vízimalmokat a technikai fejlődés idővel kiszorította, a nagyobb esésű, bővizű folyók mellett azonban már a 19. század végén felvetődött a vízerő korszerűbb kihasználásának kérdése is. Az 1880-as években Lonszky Adolf kezdeményezte a kormánynál a vasúti vontatás érdekében a vízerő felhasználását. 1894-ben Straub Nándor fordult hasonló kérelemmel a kormányhoz, amelynek eredményeként az államépítészeti és kultúrmérnöki hivatalok feladatává tették a vízerők rendszeres összeírását. E munkát minden hivatal saját elképzelései szerint végezte. 1896-ban döntés született a vízerők egységes számbavételéről és nyilvántartásáról.

7 A munkát Viczián Ede irányításával a Vágón kezdték meg, a felmérés valamennyi folyóra kiterjedt. A km-ként 100 LE energiát képviselő folyókat kisvíznél figyelték meg, és megállapították, hogy ezek elméletileg 1,7 mill. LE energiát tartalékolnak. A hegyvidéki folyószakaszok energiája km-ként meghaladta a 700 LE-t, a síkvidékieké átlagosan 170 LE volt. A felmérés eredményeit Viczián Ede: „Magyarország vízierői" című, 1905-ben megjelent munkájában foglalta össze. A munka elvégzését egyre sürgősebbé tette, hogy 1895-ben Ikerváron — régi malom helyén — megépült az ország első jelentősebb hidroelektromos erőműve, évi 1200 LE teljesítménnyel, példát adva a korszerű vízerőfelhasználással