Technikatörténeti szemle 11. (1979)
KÖNYVISMERTETÉS - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Beck Mihály: Tudomány - áltudomány
foglalkozó tudományos dolgozatok, így jobban mutathatnak rá, mint azok, az egyes tudományok közötti összefüggésekre, sőt a természet- és társadalomtudományok között verhetnek hidat. 1978-ban a magyar könyvespolcokon három olyan, szélesebb olvasóközönségnek szánt, de a tudomány- és technikatörténészek számára is igen hasznos könyvecske jelent meg, amelyek — bár eltérőek tárgyukat, szemléletüket, feldolgozási módjukat tekintve egyaránt — a reál és humán tudományok fokozottabb összekötésére és köldsönös gazdagítására alkalmas alkotások. A szakmai vonalon legismertebb anyagot tárgyalja, de így is sok újat adó a neves technikatörténész, Endrei Walter könyve. A középkorról úgy szoktunk beszélni, mint a sötétség évszázadairól, amikor sem a természet- tudomány, sem a technika lényeges előrehaladást nem tett. A szerző azonban a fennmaradt épületek és az egykori könyvekben leírt technikai tökéletesítések alapján szembeszáll ezzel az általános nézettel, és megerősítve látja Marx megállapítását, hogy „a társadalomtörténet korszakait éppoly kevéssé választják el elvonk és szigorú határvonalak, mint a földtörténet szakaszait”. Az újkorra jellemző technikai forradalom bizonyos előjelei már a középkorban is termékenyen jelentkeztek. Valamivel rövidebb időszakra terjed ki Szőnyi György Endre könyve, amely a reneszánsz (a 15. és 16. évszázad) művelődéstörténetének jellemzéséhez szolgáltat igen értékes adatokat. A titkos tudományok (a mágia, alkímia stb.) és a valódi tudományok összefüggéseit sokáig tagadni volt illő, ma már azonban nem tagadja egyetlen józan tudománytörténész sem, hogy ezek a „titkos tudományok” magukban hordozták a tudományok, nem utolsó sorban a természettudományok csíráit is. A könyvecske igen jól kapcsolja össze az emberi gondolkodás (a filozófia) fejlődését a természettudományokéval. Az alkímia szellemi alapjait — véleményem szerint — ilyen találóan és sokoldalúan még senki sem világította meg. Első pillanatban hibának tűnik, hogy a szerző csaknem kizárólag a legújabb évtizedben megszületett tudománytörténeti munkák alapján dolgozott, abban azonban igaza van, hogy így tudja megmutatni a tudománytörténetnek, mint tudománynak jelenlegi állását. Már inkább egyoldalúnak érezhetjük, hogy túlnyomóan csak az angol nyelven megjelent publikációkat használta fel, kisebb mértékben a francia és a német nyelvűeket és természetesen a magyarokat, viszont az is tény, hogy így az érdeklődők számára a gyakorlatilag hozzáférhetetlen irodalmat hozza hozzánk közelebb. Nagyon helyesen kiemeli a szerző a magyar vonatkozásokat, s ebben sok olyanról is említést tesz, amely a hazai tudománytörténészek előtt is ismeretlen adat. A harmadik könyvecske (Beck Mihály írása) hozzánk még közelebb álló és még rövidebb időt ölel fel: századunk tudományát kísérő rossz megfigyelésből, öncsalásból, vagy helyenként tudatos csalásból származó, a szerző által „áltudományos”-nak nevezett helytelen, tévútra vezető következtetésekről van benne szó. Igaza van a szerzőnek, hogy nemcsak a tudomány eredményeiből tanulhat a tudomány mai és későbbi kutatója, hanem mindazokból a tévedésekből és akaratlagos tévesztésekből, rossz követkéz tetősekből, amelyek a távolabbi és közelebbi múltban helytelen vágányra tolták a tudomány szekerét, hogy ezek ismeretében a jövőben kellő kritikával rostálja meg a közismerten egyre szaporodó publikációkat. 273