Technikatörténeti szemle 11. (1979)
TANULMÁNYOK - Wöller István: Malom- és vizikerekek szerepe és építése a malmászatban
A kerékkötőszék készítése A kerékkötőszék a malomácsok segédeszköze volt. Szétszedhető volt és bárhol fölállíthatták. Ha az ács otthon készítette a megrendelt kereket vagy berendezést, kijelölt a portáján egy, az arra alkalmas sík területet. A kerék központjának megfelelő helyen belehelyezett a földbe egy tüsköt, vagy legalább 30 cm átmérőjű fatörzset, mely a földből 50—60 cm-re állt ki. Ez az oszlop volt az ún. „köldökfa”. A köldökfa felső végébe egy 20 cm-es vascsapot vertek bele, melynek az volt a szerepe, hogy erre helyezték a keresztfákat, majd pedig szükség szerint a körzőt. A köldökfától 2—3 m-es sugárral kört rajzoltak a földre és a kört pontosan hat egyenlő részre osztották, majd az egyes osztásoknál újabb 20 cm-nek megfelelő átmérőjű 6 db oszlopot ástak a földbe, melyekre támaszkodtak a keresztfák végei. A keresztfák középen olyan összecsapolást kaptak, mint akár a vízikerekek keresztfái a gerendelybe történő illesztésüknél. Vagyis az illesztést úgy kell elvégezni, hogy végül is a három keresztfa egy vastagságot adjon. (4. kép) ' * A keresztfák 15x15 cm-es keresztmetszetű, általában tölgyfából készültek. Középen olyan furattal látták el, hogy a köldökfa csapjára illeszthető legyen a már összeillesztett egység. A keresztfák végein bizonyos távolságokban furatokat készítettek, melyeknek az volt a szerepük, hogy a kerék készítésre felrakott kerékkoszorú anyagát ékek segítségével beszoríthassák. A furatokat nem minden malomács használta, helyettük inkább az ácskapcsokat alkalmazták, mégpedig úgy, hogy a keresztfák végeibe ácskapcsokat vertek és azokhoz szorították be ékekkel a feltett kerékkoszorú ívszeleteket. (5. kép) Ezzel a tulajdonképpeni kerékkötőszék készen volt, csupán egy, a körzésre alkalmas lécet kellett elkészíteni, ami nem más volt mint egy egyenes deszkából gyalult léc, melynek egyik végén olyan átmérőjű furatot készítettek, hogy a köldökfa csapjára helyezhető legyen, a másik végén egy állítható kisebb léc, melynek végén egy rajzeszköz volt beszerelhető. (6. kép) Ennek a körzőnek segítségével lehetett megfelelő köröket körözni a kerékkoszorúra, vagy más körkörösre készített berendezésre. Használható volt továbbá fogaskerekeknél, a fogak osztásánál és foghelyek berajzolásánál. Víziszerszámok készítése A tekintélyes malomácsot nem érhette meglepetés, ha váratlanul felkérte egy molnár vízikerék, vagy más víziszerszám elkészítésére. Ugyanis, mindig rendelkezett megfelelő száraz tartalék anyagokkal. Egy vízikerék elkészítése öröm is volt az ácsmester számára. Gondos, megfontolt munkafogásokkal gyors és szép munkát tudott végezni. A molnár is mindent elkövetett, hogy könnyebbé tegye az ács munkáját és ezért legtöbb helyen az ácsot ellátták koszttal és itallal. A molnár pedig boldog volt, amikor duruzsolva megindulhatott vízimalma és őrölhette a parasztok által őrlésre felkínált gabonát. A malom volt a molnár „aranybányája”! Egy elbeszélés szerint, megkérdezték az egyik háromkerékre járó malom boldog tulajdonosát, hogy mennyiért adná el malmát? Azt válaszolta: ha a garatot arannyal töltenék meg, akkor sem adnám el senkinek sem”! A kisebb javításokat a molnár maga végezte el, így értenie kellett az ács202
