Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KÖNYVISMERTETÉS - Nagy István György: Mészáros Vince: Martin Lajos

vári egyetem létszámviszonyait "nem lehet a mai egyetemek apparátusával összehasonlítani. Martin tanszéki munkatársai ráadásul matematikusok voltak, akik a repülés problematikája iránt közömbösek lehettek. Aligha hihető azonban, hogy az évek hosszú során ne akadt volna néhány olyan tehetséges egyetemi hallgató, aki lelkesedésből résztvesz a kísérletekben. A „Martin-titok" megfejtéséhez többet kellene tudnunk a múlt század utolsó harmadának hazai tudományos közéletéről is. Martinnak nemcsak Kolozsvárott, hanem az országban másutt sem volt tudós partnere, akivel elképzeléseit megvitathatta volna. Úgy sejtjük, hogy itt személyi ellentétek is közrejátszhattak; feltűnő, hogy Martin életének utolsó két évtizedében már nem az MTA kiadványaiban tette közzé dolgozatait, hanem főképpen az Erdélyi Múzeumegylet értesítőjében. Munkája ilyenformán nem kapott tudományos kritikát. Ide tartozik az a tény is, hogy kísérleteihez csak 1894-ben kapott nagynehezen állami támogatást, összesen 1000 akkori forintot. Ez a szép summa ugyanaz idő tájt 400 dollárral volt egyenértékű, de komoly repüléskutatás céljaira mindenképpen elégtelen volt. Bizonyára nem járunk messze a valóságtól, azzal a feltevéssel, hogy Martin kutatásait általában a tudós hobbyjának tekinthették, az egyetlen mérnökegyleti előadás kivételével a fővárosban nem vettek róluk tudomást. Mindaz, amit Martin repüléstechnikai tevékenységéről állítottunk, semmivel sem csökkentik a több évtizedes munka jelentőségét. Egyetértünk Mészáros Vince megállapításával, hogy Martin „világviszonylatban is az elsők közé tartozott, aki természettudományos felkészültséggel és módszerekkel a repülés megvalósítása lehetőségeinek feltárását tűzte ki élete céljául, s munkásságával kortársai érdeklődését, természettudományos gondolkodását megtermékenyítőén inspirálta". Martint teljes életműve alapján tartjuk a múlt század technikatörténete kiemelkedő alakjának. A legújabban feltárt adatokból kitűnik, hogy 1856-ban igen korszerű rakétatervet — forgásstabilizált rakétát — dolgozott ki, s vitathatatlanul ő volt az első, aki a rakéták szerkesztésében mérnöki módszereket alkalmazott. A rakétatervet felülbíráló bizottság szakvéleményében hangsúlyozta, hogy Martin számításai olyan feladatokat oldanak meg, amelyeket matematikai módszerekkel megelőzően még nem tárgyaltak. Nem Martinon múlt, hogy rakétája nem valósult meg: az osztrák hadvezetés az adott körülmények között nem tudott vállalkozni egy több évig tartó fejlesztési munkára. Rakétatechnikai munkássága előremutató volt, Martin helyesen látta a rakéták továbbfejlesztésének irányát. Martin a rakétaszerkesztésben alkalmazott elveit általánosítva „A középfuterő befolyása a forgatott testek szilárdságára" című, 1860-ban megjelent tanulmányában fejtette ki. Itt olyan levezetéseket tett közzé, amelyek alapján méltán tekinthetjük a műszaki mechanika egyik úttörőjének. Részletesen foglalkozott az egyenszilárdságú forgó testekkel, s olyan feladatokat oldott meg, amelyek csak jó negyedszázaddal később, a Laval-turbina megalkotásakor váltak időszerűekké. Nagy István György