Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KÖNYVISMERTETÉS - Szitár László: A Közlekedési Múzeum harmadik évkönyve 1974–1975

KÖNYVISMERTETÉS A KÖZLEKEDÉSI MÜZEUM HARMADIK ÉVKÖNYVE A fennállásának kilencedik évtizedébe lépett Közlekedési Múzeum sokáig késlekedett tudományos évkönyv kiadásával. A két világháború előtti időszakokban — bár fejlődött és népszerűsége is egyre nőtt — a múzeum nem rendelkezett olyan anyagi és szellemi kapacitással, amely lehetővé tette volna számára a tudományos munka fellegváraira, a nagy múzeumokra oly jellemző évkönyvkiadást. A múzeum háromnegyed század után megnyílt második „életszakasza" törte meg a némaságot, magyarán: hozta meg — szocialista államunk helyes irányba fejlődő kultúrpolitikája nyomán — azt a szellemi kapacitást és anyagi erőt, amely útjára indított, most már bízvást mondhatjuk, egy olyan sorozatot, amely technikatörténeti (közelebbről: közlekedéstörténeti) irodalmunk érzékeny hiányosságát pótolja. Az első kötetben az évkönyvnek szerkesztője, a Közlekedési Múzeum főigazgatója dr. Czére Béla c. egyetemi tanár, a közlekedéstudományok doktora igyekezett pótolni az első „életszakasz" történetét. Munkatársaival együtt feltárta a múzeum kincseit, érzékeltetve azt is, hogy a Közlekedési Múzeumban elindult egy olyan tudományos kutatómunka, amelyre igényt tart a magyar technikatörténet, és amely indokolta a legfelsőbb szervek azon elhatározását is, hogy a Közlekedési Múzeumot az országos múzeumok rangjára emelje. Az 1896—1971-es évszámokat viselő első kötet után az 1972—1973. évekkel jelzett, második kötet már az elsőhöz hasonló nívós és gazdag megjelenésével is azt igazolta, hogy a múzeum tudományos munkássága „sínen van". Az újabb két év múlva jelentkezett 1974—1975-ös kötet — amely, ha lehet, tudományos értékében az előzőnél is több — már határozott ígéret arra, hogy a Közlekedési Múzeum ezentúl két évenként rendszeresen jelentkezik évkönyvével. A szerkesztő, dr. Czére Béla a harmadik kötetben is ragaszkodott a már megjelent évkönyvekben kialakított belső tartalmi beosztáshoz. Bevezető tanulmányában ismerteti a múzeum 1974—75. évi munkásságát. Áttekintést ad többek között a gyűjtemények gyarapodásáról és feldolgozásáról, a tudományos kutatómunka eredményeiről. Megemlékezik az egyre nagyobb hangsúlyt kapó múzeumi közművelési tevékenységről, amelynek még mindig a célirányos kiállítási tevékenység a gerince. Szól a múzeum legújabb fiókintézményeiről, amelyek létrehozását nemcsak a fojtogató helyhiány, de távolabb tekintő kultúrpolitika is ösztönzi. Ennek kapcsán ír a további fejlesztési célokról.