Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

KÖNYVISMERTETÉS - Vajda Pál: Sequenz: 100 Jahre Elektrotechnik in Österreich

Déri-Bláthy-Zipernowsky triász alkotása. Elfeledve, hogy a transzformátor kialakításában mindhárom feltaláló részt vett (DRP 40.414) és, hogy a transzformátor gyakorlati alkalmazását, a bécsi Gewerbemuseum előzetes bemutatóját követően, az 1885 évi budapesti országos kiállitás jelentette: ez volt a "rendszer" megszületésének dátuma és diadalutjának kezdete... Szinte természetes tehát ezek után, hogy a Duna-Monarchia elektrotechnikai eredményeinek további ismertetéséből kimarad a transzformátor rendszer teljes kifejlesztése és elterjesztése is: a Ganz illetve elsősorban Bláthy minden további eredménye hiányzik: az első vizierőmüvek (pl. Inssbruck), a nagytranszformátorok építésének mellőzése éppúgy elszegényiti a képet, mint a dalmáciai erőmüvek turbógenerátorainak nem említése. (Ide kívánkozik, hogy e lokálpatriotizmus különösen M. Vidmar méltatásánál ütközik ki. Szerinte a szlovéniai Ljubljana professzora valójában "régi osztrák", hiszen a krajnai Laibachban született (ez volt Szlovénia és Ljubjana német neve), Bécsben tanult és innen került a Pichler-céghez. - Amihez hozzá kell tenni, hogy - miután, saját vallomása szerint, a Ganz-gyárban Bláthytól megtanulta a transzformátorok tervezését, Illetve számítását.) A magyar szakembert kevéssé kárpótolja ezekért a hiányokért annak megemlítése, hogy a Monarchiában az első közúti vasutvillamositásokat Budapesten végezték (ez ugyanis éppen a Ganz-gyár riválisainak győzelme volt - a vetélytárs fellegvárában), de még az sem, hogy számont tartja, milyen korán alakították át a bp. -gödöllői vonal villamosítását egyenáramról váltakozó áramra (1910). Mindenképpen hiányosnak érezzük itt a monográfiát, amely a későbbi magyar eredmények közül csak a Bécsben működő Déri Miksa kétkeféjü repulziós motorját tartja számon. Ötletszerű "eredménylistának" tűnik viszont, amikor ezzel ellentétben a "két osztrák", Just és Hanamann eredményéről, működési helyük, a budapesti Egyesült Izzó említése nélkül olvashatunk a wolframizzó történetével kapcsolatban. De ugyanilyen Mihály Dénes 1914 évi televíziós kísérletének említése is. Kandó Kálmán vasutvillamositási munkájának ismertetése pedig Ausztriára korlátozva nemcsak hiányos és torz, hanem hamis képet ad, hiszen így csak a támogatás megvonása miatt sikertelenül abbamaradt kísérletéről olvashatunk, annak említése nélkül, hogy az elgondolást röviddel később Magyarországon eredményesen megvalósították. A szerző által gondosan körvonalazott szempontok, és főleg vizsgálódási körének az alcímben történt lehatárolása szerint mindez már nem is tartozott a munka témájához. Mégis talán e határokat Is meg lehetett volna ugy vonni, hogy azok a közvetlen vizsgálódás körén kívül eső valóságot ne torzítsák el... Úgy érezzük, hogy joggal várhattuk volna ezt egy olyan szerzőtől, aki ilyen nagy anyagismeret alapján vállalkozott a "közös mult" bemutatására. Már a két háború közötti német és osztrák technikatörténeti munkákban is megfigyelhető volt, hogy a hazai múltnak egyre jobban feltárt (és a későbbi fejlődés alapján átértékelt) eseményei fokozatosan háttérbe szorítják az ilyen "közös" eredményeket, még akkor is, ha ezek nemzetközi viszonylatban talán jelentősebbek voltak. Nyilvánvaló tehát, hogy elsősorban rajtunk múlik a magyar történeti eredmények utóélete", a mi feladatunk gondoskodni arról, hogy ezek emléke ne kopjon ki teljesen a nemzetközi szakmai köztudatból. Annyival is inkább, mert ez a nem kívánatos tendencia a jelent: jelen iparunkat és jövő gazdasági érdekeinket is érinti... A számunkra éppen nem örvendetes tanulságokkal szolgáló könyvecske színvonalával kapcsolatban követendő példaként kell kiemelnünk azt a mindenre kiterjedő rendszerességet és gondosságot, amellyel az elektrotechnika minden szakterületén feltárja