Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Heckenast Gusztáv: A nagyolvasztók elterjedése Magyarországon

ható, Morvaországba, Osztrák-Sziléziába, Galíciába, Lengyelországba, valamint Havasalföldre irányuló vaskivitel állt szemben. Vaskohászatunk termelése, mennyiségét tekintve, soha nem érte el az osztrák tartományokét, vasiparunk lemaradása mégis elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi lemaradás volt. Termékeink - egyes tiszteletre méltó teljesítményektől eltekintve - csak az igénytelenebb fogyasztókat elégítették ki. Feudális kori vaskohászatunk utolsó másfél'századának ebben a rövid összefoglalásában nincs semmi uj. Mindez bizonyítva, és viszonylag bőven kifejtve olvasható Hermann Ignaz Bidermann "Das Eisenhütten-Gewerbe in Ungarn..." c. 1857-ben megjelent úttörő monográfiájában. Bidermann adatai, nem egyszer teljes mondatai köszönnek vissza a századvég magyarnyelvű vaskohászattörténeti összefoglalásaiból. Kerpely Antal "Adatok a vas történetéhez Magyarországon a XK. század elejéig" c. cikksorozata, amely 1899-ben önállóan is megjelent, és Edvi Illés Aladárnak "A magyar korona országainak gyáripara az 1898. évben" sorozatban "A vasgyártás" címen, 1901-ben közzétett történeti feldolgozása 2

) Bidermannak csak "gesamtmonarchiseh" szemléletét, és antifeudális társadalomkritikáját hagyta el, s az akkor már 40 esztendős eredményeket néhány uj adattal, de egyetlen uj összefüggés felismerésével sem gazdagította. Ami keveset a századforduló óta, vagyis jó hetven éve a témáról irtak, Edvi Illés kétségkívül világos és viszonylag jól dokumentált munkájára épült. Bidermann könyve annyira feledésbe merült, hogy 1962-ben külföldi szerzőnek kellett felhívnia rá a magyar kutatók figyelmét. 3) A magyarországi vaskohászat történetének ismeretét a XVni. századra és a XEX. század első felére vonatkozólag az utolsó tizenöt évben két értékes szlovák részletmonográfia és néhány hazai üzemtörténeti tanulmány vitte előbbre. Ákos Paulinyi a Garam vidéki vaskohászat technika-történetileg is megalapozott feldolgozását készítette el, Pavel Hapák pedig Szlovákia vasiparának történetét irta meg a XVIII. század végétől 1867-ig. *) A hazai üzemtörténeti tanulmányok közül Schleicher Aladár kislődl, Vastagh Gábor szokolyahutai, Babics András mecseki, Soós Imre megjelent és Zoltay Endre még kéziratban lévő diósgyőri kutatásait szeretném kiemelni. °) A vaskohászat kora kapitalista vállalkozói közül eddig a dobsinai Lányi Pál és a diósgyőri Fazola Henrik vonta magára az ujabb kutatás figyelmét. 6

' Ilyen kutatástörténeti előzmények után kezdtem hozzá a nagyolvasztók magyarországi elterjedésének levéltári forrásokra alapozott vizsgálatához. A bécsi udvari kamarai levéltár, a Selmecbányái központi bányászati levéltár és a budapesti magyar országos levéltár idevágó forrástömegei - hogy csak a legfontosabbakat említsem még évtizedekre szóló munkát adnak a téma kutatóinak. Amit én ma nyújtani tudok, nem több néhány probléma-felvetésnél, módszertani megfontolásnál és tárgyi korrekciónál. Mégis ugy gondolom, érdemes ezekről Itt szólnom, azért is, mert megjegyzéseim a téma kutatásának alapjait érintik, de még inkább a kollegiális segítség reményében, amelyre mindenkinek, de a technikai problémákkal foglalkozó történésznek különösen szüksége van. 2. A nagyolvasztókról szólván először is azt kell tisztáznunk, mit nevezünk nagyolvasztónak. Nem a mindennapi szótári jelentés okoz problémát; nem képezheti vita tárgyát, hogy a német Hochofen-t, a francia haut fourneau-t, az angol blast furnace-t forditjuk magyarra, a "nagyolvasztó" szóval. Ami tisztázásra szorul, az a szó történelmi meghatározása, vagyis az egykorú terminológiák helyes értelmezése.