Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Heckenast Gusztáv: A nagyolvasztók elterjedése Magyarországon
Szakirodalmunk a vasolvasztó kemencék történelmi egymásutánjának megnevezésében, a különböző kohóelnevezések használatában nem egységes. A terminológiai bizonytalanságoknak alapos oka van: az egykorú források szóhasználata, amely - minden levéltári kutató tapasztalhatja - mindennek nevezhető, csak egyértelműnek és világosnak nem. E terminológiai zűrzavarban szerepet játszik a források soknyelvüsége, egy nyelven belül is a tájanként eltérő szóhasználat, az irattermelő hatóságok és személyek különböző szintű szakmai felkészültsége, de általános nyelvpszichológiai tényezők is, mint ragaszkodás a megszokott elnevezésekhez. Számolnia kell a kutatónak azzal is, hogy a forrásaiban feltűnő különböző szakkifejezések egy része tulajdonképpen, és a dolog lényegét tekintve szinonima, bár ezek a szinonimák - amennyiben következetesen használják őket - nem teljesen egyértéküek. Például "Gans", "Floss", és "Blattl" egyaránt nyersvasat jelöl, ha az esetek nagyrészében nem is teljesen egyforma kohókban és nem teljesen azonos technológiával állitották elő őket. Egyelőre még a nyersvasnál maradva, tisztában kell lennünk azzal, hogy kohász elődeink, bár évszázados tapasztalatok birtokában voltak, még a XVIII. század végén sem ismerték a vasolvasztás során végbemenő kémiai folyamatokat; igy szemléletük is más volt, mint a miénk. A "nyersvas", német nyelvű forrásainkban "Roheisen", "Raucheisen" szóval nem a vasgyártás során megolvasztott és frissítésre váró félkész terméket jelölték, illetve nem csak ezt nevezték nyersvasnak, hanem általában minden ipari megmunkálásra még nem alkalmas vasat, akár direkt, akár indirekt eljárással állitották elő. Ebből következik, hogy az 1770-es évekig a Garamvidéken "Roheisen", "Raucheisen" nagyolvasztóban cseppfolyóssá vált, frissitetlen félkész terméket, mai szóhasználatunk szerint is nyersvasat jelent, ám Vajdahunyadon, ahol ekkor még csak a direkt vasgyártás technológiájánál tartottak, a salaktól még meg nem tisztitott vasbuca neve a "Roheisen". 7) Általános érvényű megállapításként mondhatjuk ki, hogy a technikai szókincset csak a technológiai folyamat helyhez és időhöz kötött részletes leírásának birtokában lehet megnyugtatóan értelmezni. A probléma most már átvezet a nagyolvasztók kérdéséhez. A nagyolvasztó-terminológia megvilágítására kiválasztott példamondatom Rupprecht bányatanácsos, selmeci akadémiai tanár 1788. évi ómassai vizitáeiós jelentéséből való, és a következőképpen hangzik: "Der Diósgyőrer unweit Szentlélek befindliche Hochofen ist eigentlich ein Steüerischer mit Thon zugestellter Flossofen... A szóbanforgó, Fazola Henrik épitette kohó tehát, - mint az Omassa helynév tanúsítja - egyrészt "massa", másrészt "Hochofen", azaz tulajdonképpen "Flossofen", mégpedig stájer tipusu, mert - mint ismeretes - karintiai tipusu "Flossofen" is van. A jelentés Írójának szakértelméhez nem fér kétség, a Habsburg birodalom legkvalifikáltabb bányászati szakértői közé tartozott. Az idézett mondatból azt a következtetést kell levonnunk, hogy "massa", "Hochofen" és "Flossofen" - esetleges kisebb eltéréseik ellenére - lényegében szinonimák. Vizsgáljuk most meg e szinonimákat egyenként. A magyar "massa", a német "Mass", a szlovák "masa" egyaránt a vasbuca latin "massa ferri" "massa" nevéből származik. A XVI. század végén és a XVH. században azonban már nem a vasbucát, hanem a vasbuca előállítására szolgáló kemencét jelölte, 1700 táján bombaöntő kemencét, a XVni. században dobsinai és ómassai, a XDC. század elején pohorellai és ujmassai adatok szerint már nagyolvasztót jelentett. A "massa" szó jelentésváltozásai a vasbucától a nagyolvasztóig emlékezetünkbe idézik Marc Bloch szellemes intelmét: "A technika szókincse mindig is igen konzervatív színezetű és a 'kocsiját' dicsérő autós bizonyára nem az első ember, aki régi nevet ragaszt a vadonatújra."
