Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Palló Gábor: Szilárd Béla fotokémiai munkái

részt valóban festékek, ha deszenzibilizáló képességük nem is függ össze színükkel. (Van színtelen deszenzibilizátor is.) A deszenzibilizációs kutatások klasszikusának dr. Lüppo-Cramer tekinthető, aki kezdeti eredményeiről már 1902-ben beszámolt, de alapvetőnek tartott művét csak 1920-ben jelentette meg. Dr. Lüppo-Cramer kiterjedt, tudatos kísérleti munkájának eredménye az, hogy lehetővé vált olyan előhívók készítése, amelyek alkalmazása esetén a pankromatikus anyagok előhívása is látható. A téma korszerű volt, nemcsak Lüppo-Cramert érdekelte a feladat. A Lumiere fivérek, akiknek Lyonban nagyérzékenységű lemezeket gyártó üzeme volt, szintén foglalkoztak a problémával. Szilárd saját kísérletei közben kipróbálja többek között a történetileg is számontartott

39 Lumiere- és A. Seywetz féle módszert, sőt kritikai megjegyzést is fűz hozzá. Szilárd kísérleteinek eredménye az 1905-ben Németországban Pásztorral közösen bejelentett szabadalom. Maga a szabadalmi leírás nincs a hagyatékban, sem az eddig feltárt anyagban. Létéről a Chemical Ábstracts tudósít.

40 Az eljárás lényegét egy 1907-ben megjelent publikációból tudhatjuk meg. Szilárdék módszerének lényege, hogy olyan négy-komponensű festék kombinációt alkalmaznak, amely lúgos pH-nál elnyeli a napsugarakat, de savval eltávolítható a kész lemezről, így a képet nem zavarja. Látható tehát, hogy a megfelelő elmélet híján, mai szemléletünk szerint eljárásukat elvileg helytelennek kell ítélnünk. Gyakorlatilag azonban elég jó lehetett, mert a cikkben közölt fényképek, amelyek a leírt eljárással készültek, valóban nagyszerűek. A deszenzibilizálás kérdése a modern fényképezésben meglehetősen elavult, mert a folyamatok nagyfokú automatizálása nem teszi szükségessé az emberi szem ellenőrzését. Szilárd korában azonban nagy jelentősége volt a feladatnak, sajnálatos, hogy a fényképezés történetéről szóló alapvető művek még sem említik Szilárdak eljárást. A fotokémia további alkalmazásai: orvosi, biológiai alkalmazások Ezt a kérdéscsoportot csak egészen futólag érintjük, ugyanis Szilárd semmiféle önálló kutatást nem végzett ezen a területen. Hogy idevonatkozó néhány írását mégis érdemesnek tartjuk megemlíteni, annak az az oka, hogy későbbi, a radioaktivitással foglalkozó korszakában meglehetősen nagy intenzitással foglalkozik ezzel a problémával. Azért lényeges kiemelni ezt az összefüggést, mert a radioaktivitás közvetlenül felfedezése után aratott nagy sikere összefügg terápiás hatásának korai felismerésével. Szilárd tudományokat alkalmazó igényének egyik megnyilvánulása lesz a sugárterápiái munkásság. Ez az érdeklődés azonban fellelhető már korai, a fotokémia területére vonatkozó kutatásai idején is. Egyik közleményében a növények színének kialakulását próbálja (természetesen csak az ismeretterjesztés szintjén) elmagyarázni.

42 Ennek kapcsán több, a növényvilágban előforduló és ott valóban alapvető jelentőségű folyamatot ismertet. A kémikus számára ebben a vonatkozásban a fotoszintézisről írottak a legérdekesebbek.

43 Szilárd a klorofilnak a vörös fényt elnyelő „szerv" szerepét tulajdonítja. A fotoszintézis mechanizmusát illetően leírja, hogy annak feltétele a növény néhány anyaga, a fény, a levegő és a klorofil, amely a szenzibilizáló szerepét játsza. A levegő széndioxidjának formaldehiddé alakulását tartja az elsődleges folyamatnak, utána a formaldehidből épül fel a cukor, majd a keményítő. Nem várhatjuk, hogy valamilyen, a fotoszintézis rendkívül bonyolult biokémiai