Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Palló Gábor: Szilárd Béla fotokémiai munkái

Az leső fénykép ugyan a litográfiával foglalkozó Niépcetől származik, az igazi sikert azonban az eredetileg festő Daguerre találmánya jelentette. Neki azonban újra meg kellett találnia az ezüstjodidot, mint fényérzékeny réteget, és hosszas próbálkozással alkalmas rögzítőt is kellett keresnie. Az első daugerrotypiával készült kép 1837-ből származik, de a nátriumtioszulfátot (amelynek az ezüstsókra gyakorolt oldó hatását J. Herschel már 1819-ben felismerte) csak 1837-ben kezdte Daguerre használni. A fényképezés fejlődésének további nagy állomásait szintén nem a tudósok munkája eredményezte. A negatív és pozitív eljárás elválasztása miatt történetileg nagy jelentőségű talbotypia (1839) felfedezője Fox Talbot, vagy a kollodiumos eljárás kidolgozója Archer (1851), de a zselatin réteget javasló R. L. Maddox (1871) sem a tudósok sorából került ki.

12 A fényképezés hatása a fotokémia tudományának fejlődésére rendkívül jelentős. J. Senebier már 1782-ben kvantitatív adatokkal bizonyítja, hogy az ezüstsók reakcióját jelentősen befolyásolja a megvilágításra használt fény színe. Ez a megfigyelés tette lehetővé J. W. Ritter számára — egy évvel azután, hogy W. Herschel felfedezte a napspektrum infravörös sugarait — hogy megfigyelje a napspektrum ibolyántúli részének erős hatását az ezüstsókra, ós ezzel 1801-ben fotokémiai reakcióval kimutassa a láthatatlan ultraibolya sugárzást.

13 A fotokémia első törvényét Grotthus (1818) és Draper (1841) fedezték fel. Draper, a new yorki kémia professzor elsőként készített fényképet Amerikában 1839-ben,

14 és maga is foglalkozott a fényképezés tökéletesítésével. Személyében tehát már egyesült a fotokémia tudományos kutatója és a fényképezés technikai fejlesztője. Grotthus és Draper törvénye merőben kvalitatív jellegű, kimondja, hogy a kémiai reakció szempontjából c?ak azok a sugarak hatásosak, amelyek elnyelődnek. Draper úttörő munkásságát követték a XIX. század ötvenes éveiben Bunsen és Roscoe kvantitatív vizsgálatai a klór és hidrogén reakciójára vonatkozóan. Tapasztalataik alapján kimondták, hogy a fotokémiai átalakulás mértéke arányos az abszorbeált fénnyel. Ez az első kvantitatív fotokémiai törvény, olyan sejtéseket takar, amelyek csak a XX. században bizonyosodnak be. Igaz, arra a reakcióra vonatkozóan, amelynek alapján kimondták, nem helytálló, mert — mint Nernst és végül Warburg (1918) kimutatta — a folyamat a láncreakciók mechanizmusa szerint folyik le. Közben egyre gyűlt a tapasztalat a fotokémiai átalakulások terén, és egyre újabb lumineszkáló anyagokat fedeztek fel. E. Becquerel, B. Radziewski lumineszcenciával járó kémiai reakciók egész sorát tárták fel. A század végén, a katódsugárzás, a röntgensugárzás, a radioaktivitás felfedezésének idején a fotokémiai reakciók, mint a sugárzások indikátorai fokozott tudományos jelentőségre tettek szert. Érdekes lenne a különféle lumineszcenciás jelenségek óriási „heurisztikus" értékét feltárni. A katódsugárzás és a röntgensugárzás felfedezését egyaránt a lumineszkáló hatásnak köszönhetjük. H. Becquerel az urán vegyületek fluoreszcenciájának tanulmányozása közben, e vegyületek fokokémiai hatása alapján bukkant a radioaktív sugarakra. A szcintilláción alapuló sugárzás detektálási módszerek (lásd pl. Crookes szpintariszkópját) szintén alapvető jelentőségűek. A fotokémia XIX. sz. végi fejlődése az újabb és újabb reakciók feltárása felé halad, a fotokémiai szenzibilizálás a folyamatok egy új típusát jelenti. A fényképezés története részben az egyre érzékenyebb anyagok kutatása, részben pedig a