Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Palló Gábor: Szilárd Béla fotokémiai munkái

Látni fogjuk, hogy a fotokémiai kutatások hogyan viszik közel Szilárdot a radiológia aktív műveléséhez, részben tudományosan, részben azzal, hogy fényképészeti tanulmányai teszik lehetővé a párizsi ösztöndíjat, ezáltal kapcsolatát Mme Curie-vel, és a korszak számos nagy tudósával, valamint ennek köszönhető, hogy korának legizgalmasabb tudományos témájával, a radioaktivitással maga is aktívan foglalkozott. A fotokémia és fényképezés rövid története a XX. sz. előtt. A fotokémia jellegzetesen XX. századi tudomány, amelynek elvi alapjait az elméleti fizika forradalmian új eredményei szolgáltatják. Tárgyát a fény okozta kémiai változások képezik, de mivel a reakciók létrejöttének alapvető feltétele a fény abszorpciója, természetszerűen szoros kapcsolata van a spektroszkópiával is. Sok esetben (pl. lumineszencia) nehéz elválasztani a fotokémiát a szilárdtest fizikától. A sok megoldatlan probléma, a gyakorlat (főleg a fényképezés oldaláról) és olyan általános tudományos jelentőségű kérdések tanulmányozása, mint a fotoszintézis, korunkban a fotokémiát dinamikus fejlődésre ösztönzik. Bár a mai fejlettség eléréséhez sok rokon tudomány, így elsősorban a fizikaikémia magas fejlettségére van szükség, néhány, ma már a fotokémia tárgykörébe sorolható jelenség a legősibb idők óta ismert. A mindennapi tapasztalatok eredményeként nagyon régen ismeri az emberiség bizonyos anyagok fényérzékenységét (pl. ruhák kifakulnak a napon stb.). Ilyen ősi ismeretnek számít a lumineszcencia jelensége (pl. korhadó fák világítása stb.). E legrégibb fotokémiai ismereteket persze korántsem nevezhetjük tudományosnak. A viszonylag rendszeres kutatás előbb a lumineszcencia vonalán induit, amelyet a XVII. sz.-i alkimisták (főleg a bolognai Cascariolo kutatásai nyomán) a maguk antropomorf szemléletével, különféle mágikus tulajdonságokkal ruháztak fel, a világítást gyakorta a szellem kisugárzásának tulajdonították. (Látni fogjuk, hogy ez az elképzelés még Szilárd korában is elevenen él a spiritiszták között.) A fényérzékenység rendszeres kutatásában döntő érdemeket szerzett a XVIII. sz. elején élt hallei orvos, Schulze, aki kísérleteivel bebizonyította, hogy az ezüstsók feketedését nem a hő, — mint azt korábban feltételezték — hanem a napfény okozza. Egyébként az ezüst vegyületek fényérzékenységére vonatkozóan az alkimistáknak is voltak adatai.

8 Scheele, aki korának egyik legnagyobb tudású vegyésze volt, szintén végzett kísérleteket az ezüstsókkal, ennek során megállapította, hogy a megvilágított ezüstsó nem oldható ammóniában, sőt a fény színét is kapcsolatba hozta a reakció kimenetelével.

9 Láthatjuk, hogy a fényképezéshez szükséges elméleti kémiai tudás ezzel adva volt. A camera obscurát szintén régóta ismerték, így semmi tudományos akadálya nem volt annak, hogy akár már a XVIII. sz. végén megszülessen a fényképezés. A véletlen azonban úgy hozta, hogy Scheele tapasztalata feledésbe merült és így hiába kísérletezett a fényképezéssel a kémia olyan nagy alkotója, mint H. Davy, ő sem tudta a megvilágított ezüstsón jelentkező rajzolatot rögzíteni.

10 A tudományos kutatás és a technikai szükséglet ebben az időben még nincs abban a szoros kapcsolatban, mint amely a XX. századra jellemző. A két tevékenység fejlődése csak a század végére kapcsolódik elválaszthatatlanul össze. A fényképezés társadalmi igényének fellépését a polgárosodás e fázisában a portréfestés nagyarányú fellendülése jelzi.

11 A képigényt a festészetnél fejlettebb technika jobban ki tudta elégíteni. A találmány éppen ezért nem a tudósok, hanem a művészek köréből származott.