Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Csőre Pál: Országos Erdészeti Egyesület
CSŐRE PÁL* ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Szakosztálya 1963 őszén alakult meg. Megalakulására részben külföldi példák, részben az a felismerés adott ösztönzést, hogy a történelmi kutatásoknak a szakma területén különleges jelentőségük van. Az erdészetben ugyanis egy termelési ciklus több emberöltőre terjed és ezért az évszázadokkal ezelőtti termelési eljárások ismeretének komoly jelentősége van a jövő erdejének alakítása szempontjából. Az „Erdészettörténet" tulajdonképpen gyűjtőfogalom és beletartozik 1. az erdőtörténet, amely az egyes korokban létezett erdők kiterjedésének, összetételének és változásainak történetét vizsgálja; 2. az erdőgazdálkodás története, amely az embernek az erdőre gyakorolt hatását teszi vizsgálat tárgyává az erdőirtástól kezdve a céltudatos és rendszeres gazdálkodás kifejlődésén keresztül napjainkig. Ennek a keretébe tartozik az erdőgazdálkodásban használt eszközök történetének kutatása és 3. a szűkebb értelemben vett erdészettörténet, amely az erdészeti jog, igazgatás, tudományok, irodalom és erdészeti oktatás történetével foglalkozik. Ide kell sorolnunk az erdészeti biográfiákat és az erdészeti bibliográfiát is. Tárgyunk a maga egészében szoros kapcsolatban áll az agrártörténettel, sőt az erdőgazdálkodás történetét nyugodtan tekinthetjük az agrártörténet egyik ágának. Ami az erdészeti tudomány- és technikatörténetet illeti, az utóbbi az erdőgazdálkodás történetének, az előbbi pedig az erdészettörténetnek a keretébe tartozik. A — tágabb értelemben vett — erdészettörténet a múltban meglehetősen elhanyagolt szakterület volt nálunk. A magyar erdészeti tudományokra jelentős hatást gyakorló német irodalomban már a 18. században találunk átfogó erdészettörténeti munkát (F. Stisser: Forst- und Jagd- Historie der Teutschen. 1737.), A XIX. században pedig már több jelentős ilyen tárgyú munka látott napvilágot. Az erdőmű és a fahasználat történetét is feldolgozták, amit a múlt század végén megjelenő munkák bizonyítanak. Magyarországon is van valamelyes hagyománya az erdészettörténetírásnak. A múlt század végén néhány erdőgazdaság történeti munka jelenik meg, amely a Felvidéken folytatott erdőgazdálkodás munkájával foglalkozik (Tomcsányi Gy: A garammenti erdőkben alkalmazott szállítási rendszer ismertetése, Besztercebánya, 1895. — Zivuska J. A besztercebányai m. kir. Erdőigazgatóság okiratainak tartalomjegyzéke. Besztercebánya, 1906. — Wenzel G. Magyarország mezőgazdaságának története, Bp. 1887. c. könyvében foglalkozik az erdőgazdálkodás és a vadászat történetével is.) Az Országos Erdészeti Egyesület 1893-ban elhatározta, hogy megíratja a magyar erdőgazdálkodás történetét. Ezért az Egyesület megbízása alapján Tagányi Károly összegyűjtött nagymennyiségű, a magyar erdőgazdálkodás történetére vonatkozó történelmi forrásanyagot és azt egy háromkötetes műben megjelentette 1896-ban. Az erdészeti szakoktatás történetével többen foglalkoztak. így pl. Vadas Jenő: A Selmecbányái m. kir. erdőakadémia története és ismertetője, Bp. 1896. és •Országos Erdészeti Egyesület, Budapest
