Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Magyar Kémikusok Egyesülete

Kortársa, Lengyel Béla ugyancsak a Természettudományi Társulat egyik népszerűsítési kiadványsorozatában 1882-ben „Egy lap a chemia történetéből" címmel az alkémiáról szólt. Ismert adatokat újszerű módon feldolgozva, tudománytörténetileg is figyelemre méltó cikket alkotott. Nem esett a XIX. századi kortársak szokásos hibájába, hogy mindent koruk szemüvegén nézve az alkémiát, a fémek átalakulását őrültségnek, legalább is elvileg lehetetlennek tartotta volna. „Jelenleg — írta — azt hisszük, mert nem tehetünk okosabbat, hogy a fémek elemek, de lehetséges, hogy a jövő megtanít bennünket, vagy talán csak utódainkat arra, hogy tévedtünk." Alkotómunkájának zömét az ismeretterjesztő munka szolgálatába állította Hankó Vilmos akadémikus — reáliskolai tanár, aki a XX. század legelső évtizedeiben írt igen sok tudománytörténeti cikkében nemcsak közvetlen stílusát, hanem e kutatási ág alaposabb művelésére való alkalmasságát is bebizonyította. Irinyi Jánosról kialakult — de tévedésektől nem mentes — képet is ő alakította ki a közvéleményben. A két világháború között jelentősen csökkent a Természettudományi Társulat általános befolyása az országos közvéleményre. így is jelentős, hogy főleg a Természettudományi Közlöny adott publikációs lehetőségeket annak az első magyar kémikusnak, aki valóban megérdemli a kémiatörténész megjelölést, mert megfelelő szinten értett a kémiához, (főiskolai tanára volt ennek a tudománynak), ugyanakkor viszont a történészekhez hasonlóan a forrásokig visszamenve a kül- és belföldi írásos anyagot is beleértve igyekezett a kémia hazai történetének egyes meglehetősen távoleső kérdéseit felkutatni, megvilágítani. Bámulatos, hogy Szathmáry László rövid kb. 12 év alatt (1928—1940.) milyen sok és milyen értékes cikknek, könyvnek megírásával mutatott utat a későbbi tudománytörténészek számára. Munkássága már nem is ismeretterjesztői szintet képvisel, mert valóban tudományos felkészültséggel, rendkívüli olvasottsággal készültek. Keveset von le Szathmáry érdemeiből, hogy a gyors munka hátrányai, bizonyos fokú rendszertelenség s olykor-olykor kis felületesség is ki-kiviláglik rendkívül gördülékeny stílusú, az átlagolvasó számára is jól élvezhető, sok jól illusztrált dolgozatából és 3 könyvéből. Ezek közül egyet külön is ki kell emelnünk, a Természettudományi Társulat kiadásában 1928-ban megjelent első njagyar kémiatörténeti könyvet: a Magyar alkémisták című munka rengeteg kutatási eredményt tartalmazó remekmű. A társadalmi háttér hiányával magyarázhatjuk csak, hogy Szathmáry munkássága a saját korában szinte senkit sem késztetett a munka folytatására. Csak igen kevés kivételt említhetünk: Egyetlen de igen jelentős tudománytörténeti dolgozatával jelentkezett ebben az időben Proszt János, aki a selmeci bányászati akadémia kémiai tanszéke történetének feldolgozásával időálló monográfiát alkotott. E korból még két nevet érdemes megemlíteni, az ez évben elhunyt Loczka Alajosét, aki egyrészt az alkémia történetéről megírt könyvecskéjével, másrészt a kémia magyarországi oktatásának történetéről megírt cikksorozatával iratkozott fel a tudomány történészei közé, valamint Fülöp Zsigmondét, akinek tudományos ismertető könyve, „A bölcsek köve" a legjobb értelemben vett tudománytörténeti ismeretterjesztő munka, külföldi, de jól basználható, megbízható források alapján készült, feldolgozásánál sok egyéni szempontot alkalmazott, megjelenésével úttörő szerepet játszott. Nem véletlen, hogy a felszabadulás után, már Fülöp Zsigmond halála után e könyvet új, átdolgozott kiadásban megjelentette a Műszaki Kiadó.