Technikatörténeti szemle 4. (1967)

KÖZLEMÉNYEK - Horvay Károlyné: Clark Ádám első útja Magyarország felé

a nagy osztrák városban meglepetésre találkoztunk a társulattal, amelyet két nappal előbb Regensburgban hagytunk. Másnap reggel kívánják elhagyni a várost s 1 nappal a hajó érkezése előtt akarnak megérkezni Bécsbe. Így én is elhatároztam, hogy velük megyek, mert szerettem volna oly gyorsan Bécsbe érni, ahogyan csak lehet. A gróf segített helyet szerezni s miután sem ő, sem ír barátunk nem volt időhöz kötve és előnyben részesítették a vízen való utazást, megbeszéltük, hogy Bécsben találkozunk, búcsút mondtam nekik s elindultam először, mióta elhagytam Angliát — teljesen egyedül. Három útitársam a kocsiban osztrák volt, nem beszéltek más nyelven csak németül s egész álló nap dohányoztak. Az úton sokat tanultam németül, miután mindenért kénytelen voltam szólni, amit akartam, de végül is egészen jól elrendeződtem. A kocsiban utaztunk egész nap és egy éjjel, s végre kedd reggel 4 óra körül elérkeztünk Bécs város kapujához. A rendőrség elvette az útlevelemet s egy kártyát adtak helyette, közölték, hogy amint a városba érkeztem 24 órán belül jelentkeznem kell a rendőrségen. Közölték velem azt is, hogy ha meg lesznek velem elégedve, megengedik, hogy itt maradjak! Gyönyörű! El sem tudjátok képzelni, milyen terhes az átkozott rendőrség, az ember egyetlen lépést sem tehet az engedélyük nélkül. A kocsiról leszállva hordárt fogadtam, hogy vigye a poggyászomat egy szállodába, ahol a pincérek egyike beszélt kicsit angolul. Miután megmosakodtam, felöltöztem és megreggeliztem; szereztem valakit, aki elkísért a Schuller és Társa, bankházhoz, amely majdnem olyan nagy, mint az Angol Bank. Néhány apró kellemetlenség után sikerült bejutnom az igazgatóhoz, nem mondván meg ügyemet egyik hivatalnokának sem; mert mindig a legjobb útnak találtam egyenesen a „fejhez" menni. Azonnal, amint bemutatkoztam s átadtam neki Mr. Wilson levelét, kifejezte, mennyire örül érkezésemnek. Leültetett és nagyon kedves volt hozzám. Egészen otthon éreztem magam nála, mert mint minden igazi gentleman, közvetlen és barátságos. Tudakozódtam tőle, hol építik a hajót s milyen állapotban van jelenleg. Azt felelte, hogy körülbelül 4 mérföldre Bécstől s úgy tudja, nem tudnak tovább haladni vele, amíg meg nem érkezem. Említettem neki a rendőrséget s megígérte, hogy küld velem másnap reggel egy embert, aki mindent elintéz. Nagyon szerettem volna már látni a hajót, ezért megkértem, mondja el, hol találom. Hamarosan elbúcsúztam tőle s kocsit fogadtam, amelylyel Florisdorf am Spitzbe hajtottam, — ez a hely neve. Megérkezve azonnal megtaláltam Mr. Rustont, a hajóépítőt, ö is angol. Azt mondta, nagyon örül, hogy megérkeztem, mert már majdnem megállt a munkában. Elmentem vele s megnéztem a hajót, nagyszerű alkotmány s nagyobb lesz, mint akárhány kotróhajó a Temzén. Közel 30 lábbal hosszabb mint Jacobé és hajóformára épül. Nagyszerű kabinnal is fel lesz szerelve, amelyben lakni fogok. Lesz rajta ezen kívül étkező, két hálókabin s a hajóorron egy építmény a hajósoknak, munkásoknak és más alkalmazottaknak, akik dolgozni fognak a kotrón. Kb. két hónap múlva bocsátjuk vízre, amikor is én a hajón fogok élni. Érdeklődtem Mr. Rustontól, hogyan fogjak a szálláskereséshez. Azt felelte, hogy vagy vásárolnom kell egy házat és bebútoroznom, vagy szállást veszek egy hotelben <és ott élek, amíg a hajó építése befejeződik. Miután ez volt az egyetlen lehetőség számomra, kivettem egy szdbát 13 schillingért egy hónapra, abban a szállodában, ahol jelenleg lakom. Ezután visszamentem Bécsbe, ahol találkoztam a gróffal és az ír gentlemannal. Amikor elváltam tőlük, néhány rongálódást találtak a hajón, s így 1—2 napig kénytelenek voltak Bécsben vesztegelni. Eltöltöttünk egy kellemes estét együtt. Következő napon búcsút vettem mindkettőjüktől; a gróf indult le Magyarországra, ahol a csapatteste állomásozott, Mr. Callen