Technikatörténeti szemle 3. (1964)

Kalmár János: A középkori számszeríj

11. ábra. Hegyes, ütő, koronás és vágó nyílhegyek Ütő nyilat, amelynek csaknem lapos, széles, tompa hegye volt, a vad elkábítására használtak, amikor a vadat nem elejteni, megsebezni, hanem befogni kívánták. így azután a vad a drága nyilat nem vitte magával és nem ment veszendőbe, ha az a meglövés helyétől távolabb is esett össze, /l 1. c. ábra./ Korabeli ábrázolások szerint ütőnyilat használtak nyúlra, rókára és kisebb, nemesebb prémü vadakra is. Koronás nyílhegyet, amely az ütő nyílhegy egyik nehezebb fajtája volt, sasra és keselyűre lőtték ki./l 1. d. ábra./ A nehéz, koronás hegyű vadásznyilvesszők szárnyak nélkül készültek, ellenben a hegyük alatt megvastagodtak, hogy súlypontjuk előbbre kerüljön. Az efajta nyílvesszők hátsó végét kerek csontlemez zárta le. A villás nyílheggyel erősebb vágó, sebző hatást igyekeztek elérni. Előnye volt, hogy a két él közé szorult szőrzet, vagy a vad bőre visszarúgta a nyilat, a vad nem vitte magával. A villás nyilat a vad ugró inainak átvágására alkalmazták eredménnyel. Egyszerre két sebet ejtett. /12. a. ábra./