Kossuth Lajos és a vukovár-fiumei vasút. Kossuth Lajos levelezése Franz Kreuter bajor vasútépítő mérnökkel 1846-1848 (2006)

2. A fiumei vasúttervek a reformkorban (Eperjesi László-Krámli Mihály) 7

kálatok Kreuter által tervezett kezdési időpontja, március közepe, túlságosan is késői." 6 Kossuth idegessége és állandó sürgetése érthető, hiszen a vasúttársaságot szorította az idő. Kossuth csak még idegesebb lett, amikor kiderült, hogy a munkák csak áprilisban fognak megkezdődni március helyett. Eredetileg, Kreuter korábbi ígéreteiben bízva ugyanis arra számí­tott, hogy a szávai átkelés és az két folyó közt az átjáró területének felmérése március folyamán elkészül. A társaság ugyanis úgy tervezte, hogy a Száva-Károly város szakasz terveit május végéig végleges engedélyeztetésre benyújtják. Ebből a munka el sem kezdése miatt nem lett semmi. 117 Mint tudjuk, Kreuter végül többszöri halasztás után 1847. április 24-én jelent meg az ügyve­zető bizottság előtt Pesten. Az ekkor megtartott ülésen a felügyelő bizottmány jóváhagyta Kreuternek még decemberben kelt javaslatait, és felszólították a vukováriakat, hogy mindenben segítsék elő Kreuter munkáját.' 18 Kreuterről és a munkálatokról ezután egy hónapig semmiféle hír nem érkezett. Végül május 27-én jött meg május 20-án írt levele, mely Kossuth szerint "... kellemesen érintett, mert elosz­latta az újabb késedelem lehetősége miatt érzett félelmemet, melyet az váltott ki, hogy egy barátom,... május 10 körül önt Bécsben látta,... ". Kreuter jelentése a következőket tartalmazta: 1. A hivatalok támogatásának hiánya miatt nehézségei vannak. 2. A Sanfermo-féle vonal Jaszkáig használhatatlan, a szakaszt részben át kell dolgozni. Mivel ez külön munka, mert nincs benne az eredeti szerződésben, ezért külön pénzt kért, mérfölden­ként 800 forintot. Kossuth válaszában közölte, hogy az első kérdésben "hagyatkozzék a vukovári bizottság ma­gyaros energiájára", míg a második kérdésben csak az elnök, Batthyány Kázmér visszaérkezte után tudnak dönteni. 119 Az igazgatóság június 6-án elfogadta Kreuter javaslatait. A károlyvárosi pályaudvar és a Jaszkáig tartó vonalszakasz átdolgozásáért mérföldenként 800 Ft-os általányt állapítottak meg számára. Az igazgatóság azonban a jaszkai szakaszra megadott 5 mérföldet túlzásnak tartotta. Emlékeztették Kreutert arra, hogy az eredeti szerződés szerint köteles a Sanfermo-féle tervhez történő csatlakozáshoz minden szükséges tervet elkészíteni. A többletmunkákra való tekintettel a határidőt egy hónappal meghosszabbították. 120 A többletmunka részleteinek kifizetésére nézve Kossuth azt javasolta, hogy a nyári hónapokra havi 1000 helyett havi 2000 forintot fizessenek ki. 121 Ezt a pénzt négy részletben ki is fizették június 12 és augusztus 27-e között. Emellett Kreuter utalványára Zsitvay József Szerem megyei alispán 1000 Ft-ot kapott. 122 Zsitvay „üzleti közvetítésért" kötött ki magának 2000 forint proví­ziót, míg egy Jagodich nevű ember szintén jutalmat várt az igazgatóságtól. 123 Nem a csak a Sanfermo-féle tervek hibái okoztak többletköltségeket, hanem a műszerek is. A Nusz(Nutz)-féle műszerekről, amelyekről Kossuth még előző év októberében beszélt, és ame­lyek összesen 1429 forintba kerültek, Kreuter kijelentette, hogy használhatatlanok. Ezek helyett 116 Kossuth - Kreuter 1847. febr. 7. MMÉEK 1900. /XIX. 478-480. o. 117 Kossuth - Kreuter 1847. márc. 19. KMA 118 MOLKgy. II. O 15 119 Kossuth - Kreuter 1847. máj. 27. KMA 120 Kossuth - Kreuter 1847. júni. 11. KMA 121 Kossuth - Kreuter 1847. júni. 11. KMA 122 Kossuth - Kreuter 1847. aug. 30. KMA 123 Kreuter - Kossuth 1847. szept. 12. MOL KL VFVI R 108. Nr. 20. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom