Kovács Győző: 100 éve született Neumann János (Technikatörténeti monográfiák 1. Országos Műszaki Múzeum, Budapest, 2003)
Neumann János (1903-1957)
Van egy harmadik probléma is, erről éppen mostanában olvastam több leírást, a manchesteriek ugyanis szintén maguknak követelik a tárolt program elvének a kitalálását. Azt mondják, hogy a világ első tárolt programú számítógépe a Manchesterben, Williams csöves memóriával épült „Baby" számítógép kísérlet volt, aminek hamarosan elkészül a rekonstrukciója. Ez a gép - az angolok szerint - már negyvenes évek elején működött, tárolt programú számítógép volt, így se nem Zuse, se nem Neumann, hanem az angolok, Manchesterben voltak a tárolt programú számítógép kitalálói. Mauchly és Eckert az ENIAC szabadalmába, amiről Atanasoff csak később értesült, Atanasoff-ot nem vették be, sőt - Atanasoff emlékezése szerint - Mauchly az egyik találkozásukkor a szabadalmaztatás tényét igyekezett ködösíteni. Évekkel később - Atanasoff helyett - a Honeywell cég Mauchly és Eckert ellen szabadalom-bitorlási pert indított, amit Atanasoff 1973. október 19-én megnyert. A döntés szerint az ENIAC szabadalom legfontosabb igénypontjait Atanasoff nevére írták át. Az ítélet - amit az amerikaiaknak a Pennsylvania-i Egyetemhez közelálló része egyáltalán nem fogad el, sőt erősen vitat - kimondta: az elektronikus számítógép feltalálója John Vincent Atanasoff volt. Neumann és Goldstine konzultáltak a hadsereg jogászaival. Azonnal eldöntötték, hogy az elvet szabadalommal nem véEckert és Mauchly a tárolt program elvet is szabadalmaztatni akarta, igaz felajánlották, hogy a szabadalomba Neumann Jánost és Hermann Goldstine-t is beveszik. Neumann elmagyaráz valamit a munaktársainak