Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A tradicionális közlekedésről - Gráfik Imre: A magyar nyereg és használata
név szerint a következő nyeregcsinálókat említették meg (...) mely a XVIII. század utolsó harmadára minimum nyolc mester és legény egyidejű munkálkodását igazolja. Még ha időszakosan dolgoztak is, termelésüket már jelentősebbnek kell tartanunk. Munkájuk szervezettebb volt, hiszen már megrendeléseket is teljesítettek" (FÜVESSY 1996, 355-357.). A 18. század közepén azonban már igazolhatóan nagy híre volt a tiszafüredi nyeregnek. Amadé László (1703-1764) „A házasság által elveszett szabadságának megsiratása" című versében az alábbiakat olvashatjuk (AMADÉ 1997: 92). „Mindenféle czifra úri fegyverekkel, Farkas-, medve-, párducz- szép prémes bőrökkel, Teli volt fogasom füredi nyergekkel S több más illyen csengő-pengő eszközökkel" A füredi nyeregkészítők a 18. század második felében már külföldre is eljutottak. „Európa összes uralkodói a mi világhírű huszárságunk mintájára állították fel az új huszárezredeiket, amelyek nemcsak a mi magyar egyenruhánkat, fegyverzetünket vették át, de magyar nyergeinket és kantárainkat is. Nagy Frigyes burkus (porosz) király is teljesen magyar mintára szerelte fel és képeztette ki huszárságát, magyar tiszteket és altiszteket kérve ehhez és ugyanakkor nagyszámban vittek ld tiszafüredi nyergesmestereket is, akik Poroszországban készítették a porosz huszárság részére szükségelt nyergeket" (PE'lT'KOSZANDTNER 1931: 211.). A 18. század végéről származó országleírásban pedig Tiszafüredről az olvasható, hogy ott „nevezetes magyar nyergeket készítenek" (VALYI 1796: 1:698). A 19. század első évtizedeiből arra is van adatunk, hogy tiszafüredi nyergeseket külföldre vittek. A múlt század közepén kiadott Fényes Elek-féle geográfiai szótár tiszafüredi címleírásában az szerepel, hogy: „lakosai ... híres magyar nyergeket csinálnak, úgy hogy 1819-ben a Porosz kormányszék is vitetett innen két nyereg-gyártó legényt Berlinbe" (FÉNYES 1851. I: 28; vö. PALUGYAI 1854: 337; JÓKAI 1891: 50). Erről az eseményről megemlékezik Szendrei János is, a magyar viselet történetének fejlődéséről írott munkájában. Szerinte „két fiatal parasztlegényt visznek ki Berlinbe, hogy ott megmutassák, miként kell csinálni a híres tiszafüredi huszárnyerget" (idézi CSEFKÓ 1922: 123). A 19. század közepéről származó országleírásokban többször is találkozunk a tiszafüredi nyeregre, illetve annak kiválóságára vonatkozó utalásokkal. Erdélyi János 1842ben Pestről Aradra utaztában a Tiszán átkelve jegyezte meg: „Tiszafüredről annyit tudtam, hogy ott a legjobb magyar nyerget készítik" (ERDÉLYI 1985: 36). A tiszafüredi nyeregről a későbbiekben is vannak szépirodalmi adataink. A magyar anekdotakincsben szerepel, hogy mikor 1846 nyarán gróf Széchenyi István a Pannónia gőzösön Tiszafüredre érkezett, az üdvözlő küldöttség szónoka, a hírhedt Józsa Gyuri egy remekbe készült füredi nyereggel kedveskedett neki a vidék népe nevében (TÓTH 1888-1903:11:283-284). A 19. század végéről Móricz Pál műveiben találkozunk a füredi nyereggel. „A szíjgyártó mesterségről" című írásában olvasható: „Mert a betyár szerette a sallangos pompát, a szép szerszámot, a szép magyar nyerget, mihez tiszafüredi faragók faragták a favázát", illetve: „úgy rémüldözött egy becsületes rézpálcás, fekete birkabőr bundás, tiszafüredi nyeregtől is" (MÓRICZ 1982: 54-55 és 63). Móricz máskor még részletesebb leírást is ad: „Hírét, nevét, ősdivatját vesztette a füredi nyereg is. Ezeket a tetszetős és czélszerű lovaskészségeket pihekönnyű száraz nyárfából faragták és sodrott bélhúrral húrozták fel. Pogányos díszüket a rézveretű kápa alkotta. Árpád apánk óta századokon át változatlanul használták lovasaink a
