Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A tradicionális közlekedésről - Gráfik Imre: A magyar nyereg és használata
füredi nyerget... A mi sallangos, csótáros, bogláros, pillangós, csillagos könnyed kantár, hám- és nyeregszerszámainkat egyszálú, otrombán nehézkes, idegen portékákkal cserélgetjük fel" (MÓRICZ 1913: 204.). Az egyszerű szerkezetű, de kiváló adottságú tiszafüredi nyeregre történő utalás még a 20. században is feltűnik, mégpedig igen szemléletesen leírva az úgynevezett debrecenifüredi nyerget: „Kapája kisded és kackiás, azaz telemetszve csillagokkal, a nyeregfőn pedig ötágú korona... A mű csinos, könnyű s egyszersmind erős: valóban dísze mesterének (...) hajlása igen tökéletes, egészen természethez van vágva, s ha jól használták, a lovat nem rontja" (KUTHY 1906:1. 40-41.). A tiszafüredi nyereg sajátos változata tehát a magyar nyeregnek, melyről az 1900-as évek első évtizedeinek néprajzi gyűjtései is megkülönböztető említést tesznek: „A magyar fanyerget kétágú fűz és nyárfából készítették, főleg a Tisza-parti községekben volt felkapott házi ipar. Nagy hírre vergődött a füredi nyereg. Két részből áll: két nyeregkápából és két fahátpárnából" (ECSEDI 1914: 204.). A tiszafüredi készítésű, majd ennek elterjedésével kialakult, úgynevezett tiszafüredi típusú nyereg jellegzetessége tehát a viszonylag alacsony állás, valamint az első és a hátsó kápafejnek egyaránt úgynevezett kápakanáiban való végződése, illetve kiképzése és gyakran míves faragással történő díszítése. E típus minden kétséget kizáróan országos elterjedésű változat. Közgyűjteményi tájékozódásaim szerint a Dél-Alföldön is gyakori volt, például a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kettő példánya — szerkezete és díszítőjegyei alapján — bizonyosan tiszafüredi készítésűnek tekinthető, de a mai határainkon kívül eső zentai Városi Műzeumban található nyeregváz is tiszafüredi típusú fanyereg. A magyar nyereg tiszafüredi típusváltozata a Dunántúlról is adatolható (VAJKAI 1959: 63 és 30-31. kép). A füredi típushoz hasonló nyeregről az egykori nyugat-magyarországi, őrségi (ma szlovéniai) faluból Kapornakról is van adatunk, mely a teherhordás mellett egyben a tehenek nyergelésére is utal: „Fő helyre került Skerlakék kétkápás tehénnyerge, - melyet az emlékezet szerint - teher- és személyszállításra egyaránt használtak." (GÖNCZ-NAGY 1998: 41.) A füredi nyereg tehát mint (alap)típus mintául szolgálhatott más vidékek, tájak nyeregkészítő mesterei számára is. A tiszafüredi típus alkalmassága és népszerűsége egyaránt igazolódott, illetve terjedt a korai huszárnyergek révén is. Történeti tény, hogy a huszárság mintájára Európa-szerte létrehozott könnyűlovas fegyvernem általános elterjedésével a magyar típusú nyergek évszázadokon át nélkülözhetetlen kellékei voltak a hadifelszereléseknek. (Itt közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a 18. századi Európában könnyűlovasságnak elsősorban a magyar huszárokat, és az oroszországi kozákokat, valamint a lengyel ulánusokat tekintették.) A könnyűlovasság sajátos magyar válfajaként kialakult huszárság hadi sikerei révén Európaszerte ismertté vált, s a Rákóczi-szabadságharc bukása után a huszárokat mindenütt szívesen látták. Ez a magyarázata annak, hogy a 18. század elejétől kezdve a világ harmincnégy országában terjedt el a könnyűlovasság e jellegzetesen magyar megjelenési formája (ZACHAR 1984: 459). A tiszafüredi típusú (tiszafüredi készítésű) nyergekkel kapcsolatban ki kell térnünk az évszámmal jelzett tárgyakra. A Néprajzi Múzeum gyűjteményében 1837-ből származik a legkorábbi datált nyereg, mely minden tekintetben kiérlelt változat. Ismereteink szerint e típus körében a Hadtörténeti Múzeum őrzi a legkorábbi évszámos tárgyakat. A kápafejének alján mélyített, illetve domborműves faragású 1807-es évszámmal jelzett nyereg (ltsz.:
