Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)
Kaján Imre: Mérnöki irányzatok a reformkorban 70
kéregmozgások következtében felhagyott Tisza-medret, az Ér völgyét kívánta a fölös vizek Berettyóba, Körösbe, majd onnan a Tisza alsó vidékeire levezetni. Ezek a tervek még a mai technikai szinten is óriási vállalkozások volnának - pusztán a kivitelt illetően is. Az elgondolások hibái azonban nem csak abban álltak, hogy a kor nem tudta e nagyszabású elképzeléseket megvalósítani; gyengéjük lényege inkább az, hogy BESZÉDES és LÁMM nem voltak képesek ekkora méretekben, azaz a Tisza-völgy egészében gondolkodni... BESZÉDES, aki a kisebb folyóvölgyek malomárkokkal történő rendezésében annyira jeleskedett, országos méretekben megragadt a víziút fejlesztés szorgalmazásánál. Őt még a Duna-Tisza-csatorna tervei kidolgozásánál (1836.) sem érdekelte az, hogy mennyi és milyen termőterület nyerhető, hiszen hangsúlyozza is: "De midőn tsak szárító árkokat ásnak egy sok vizű Országban, még itt zsengéiben van a' kereskedés, ott még a' víz használáshoz sem értenek, a'hol elegendőnek állítják a' folyamok állapofjára nézve, ha azok kárt nem tesznek. (...) Mikor fogja még ollyan Országban a' mezei gazdaság a' vizi árkok iszapját trágyául használni, hol a' tsatornák jó karban tartásától nemzetséges irtózás uralkodik ?" Keserűen jegyzi meg 1840-ben, VÁSÁRHELYI PÁLLAL a folyóiratokban közreadott nagy vitája közepette, hogy negyvennyolc (!) tanítványa közül egy sem követi (Mérnöki irányzatok, 1843.) Kétségtelen: ekkorra már erősen megváltozott körülötte a szakma világa. Jóllehet, BESZÉDES még jó egy évtizedig társulati vezető mérnökként dolgozott, de az országot érintő nagy műszaki gondok megoldáskeresésébe nem volt többé beleszólása. Természetes is: az 1818-ban megindult folyómappációs felmérések nagyon rövid idő alatt olyan vízmérnöki kart neveltek ki, amelynek matematikai, s így térképészeti tudása messze az előző generációké, de kortársaiké fölé is emelkedett. Ez, a folyóágyak és árterületek, az összefüggő vízrendszerek pontos megismerése tette lehetővé csak azt a fajta tervezési munkát, amelyet a nagyobb folyók rendezésénél alapfeltételül szabtak. Ők voltak az elsők, akik vízállások, vízhozamok, vízemésztési keresztszelvények sokasága elemzésével fogtak a megoldandó feladatokhoz. Térképeik gondoljunk akár VÁSÁRHELYI Al-Duna lapjaira, vagy a Duna- és Tisza-mappáció sokak által készített darabjaira - olyan pontosak és részletesek voltak, hogy előbbit a millennium előtti években végrehajtott szabályozás tervezésénél, utóbbiakat pedig még ma is ( régészeti vizsgálatokhoz ) bátran lehetett és lehet használni. A HUSZÁR MÁTYÁS irányításával felnőtt mérnökök - LÁNYI SÁMUEL, HIERONYMI OTTÓ, REITTER FERENC, KECZKÉS KÁROLY, HERRICH KÁROLY és nem utolsó sorban VÁSÁRHELYI PÁL - voltak a század nagy vízépítészeti munkáinak tervezői, megalapozói, illetve végigvivői. A változás maga, amely a korábbi évtized jeleseit, így BESZÉDES JÓZSEFET eltávolította, az "új hullámot" pedig a szakmai döntéshozatal élvonalába vitte, politikai-gazdasági és műszaki jellegű volt. Ez az az időszak, amikor a birodalmi gazdaságpolitika elegendő erőt érzett a nagyobb munkálatokhoz. Ennek első jele maga a folyófelmérések beindítása volt, majd az Al-Duna zuhatagjai hajózhatóvá tételének megkezdése. Ebben a nemzetközi politikai helyzet megváltozása - nevezetesen a drinápolyi egyezménnyel (1829.) egész hosszában a nemzetközi hajózás számára felszabadított Duna, mint a birodalom keleti ambícióinak új lehetősége -játszotta a fő szerepet. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a mérnökkarnak azt az állhatatos tevékeny szervezőmunkáját, mellyel az ország területe nagy hányadát veszélyeztető, és az Alföld legértékesebb földjeit évről-évre sújtó árvizek veszélyének témáját folyamatosan a közvélemény figyelmében tartotta. S bár nagyban "segítette" az ügyben a tényleges elhatározást az 1838.évi tragikus duna-völgyi árvíz (mely 72
