Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

I. RÉSZ. A vasutasság megjelenése előtti idők ismertetése

KOSSUTH LAJOS köztük Kossuth Lajos is visszanyerte szabadságát. Alighogy kiszabadult, felkereste őt Landerer pesti nyomdatulajdonos és felkérte, hogv az újonnan létesítendő «Pesti Hirlap» szerkesztését vállalja el. A kormány abban bízott, hogy Kossuth nagy írói lendületét a cenzúra mérsékelni fogja. Hírlapírói működése és Széchenyi Istvánnal való vitái egész irodalmat képeznek. Bennünket, vasutasokat Kossuth Lajos, mint legelső magyar vasutas érdekel elsősorban. Kossuth Lajos látnoki ereje ebben is nemzete élén haladva, jóval megelőzte korát. A vasutak létesítése ezidőben, az ország gazdasági pangásából kivezető és megváltó eszme volt. Széchenyivel ellentétben: Magyarország gazdasági fölemelésére egyetlen utat, a szabadság-útját választotta. Nem azt mondta: «Tengerre magyar!»*) — mint ahogy tévesen idézni szokták, hanem azt mondta: „Tengerhez magyar!" El a tengerhez. Termésfölöslegünket és árúinkat — Ausztriára való tekintet nélkül — vigyük ki a kéklő Adrián át a világba. És ebben a pontban Kossuthnak tökéletesen igaza volt. Nekünk Fiume a kikötőnk és nem Trieszt. Ö Vukovártól akarta a legrövidebb irányon át az Alföldet összekötni a tengerrel. Minthogy az állam, a közteherviselési iszonyban szenvedő karok és rendek áldozatkészségére nem számíthatott, —Kossuth a ho;vát érdekeltségeket igyekezett megnyerni, hogy az a keskeny sáv is, mely Horvátország testén át a tengerhez vezette volna el a magyart, magyarrá váljon. Azok az irígységszülte ellenvetések, hogy Kossuth ezzel horvát és szerb érdekeket akar szolgálni, a történelem bizonysága szerint összeomlottak, mert a később mégis csak megépített fiumei vasút a magyarosítás és magyarosodás terén a magyar állameszmmének olyan hatalmas szolgálatot tett, mely felér az egész diplomáciánk össz-eredményével. A történelmi igazságnak tartozunk, amikor megállapítjuk, hogy az állam-vasúti gondolatnak Kossuth Lajos semmivel sem volt kisebb előharcosa, mint Széchenyi István. Hiszen ő maga írta; «Axiómának kell tekinteni, hogy azon status nagyon hibáznék, mely közlekedési eszközök feletti rendelkezést kezeiből kieresztené és azokat örökidőre magánűzérkedés tárgyává tenné; mert magánvállalkozók a nyereség szempontjából indulnak, a statusoknak pedig azon kell lennie, hogy a közlekedés minél jobb, könnyebb és olcsóbb legyen». «Ezért tehát a statusnak magának kellene a vasútakat, legalább a fővonalakat építeni, ha ezt nem teheti, legalább akként kell intézkedni, *) A «tengerre magyar!» a kivándorlásra csábító üzérek «kossuthi» szólama. 53