Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

Alumíniumöntés a hőskorban

Billentő tengely Kemence Hengerlési tuskó kokillája 67. ábra. Pélutier- vagy Zunckel-féle félfolyamatos tuskóöntő berendezés A félfolyamatos tuskóöntés, a Pélutier- vagy Zunckel-eljárás elvi vázlatát a 67. ábra szemlélteti (lásd Zunckel 205.601. sz. svájci szabadalmát és 678.534. sz., 1935. évi német szabadalmát). Az öntőforma egy vízzel hűtött (f) rézgyűrűből áll, melyet az öntés kezdetekor alul egy (i) süllyeszthető asztal zár el. Ebbe töltötték bele az olvadt fémet, majd amikor ez a szélén megdermedt, az asztalt hidraulikusan lassan süllyeszteni kezdték. A kokillából kilépő (h) tuskórészt (g) vízpermettel hűtik. Az (i) asztalt olyan sebességgel süllyesztik, hogy a tuskó felszínén mindig legyen egy olvadéktócsa. A hűtés, a kristályosodás alulról felfelé halad, így a tuskó keresztmetszetében különválás, azaz összetétel-különbség nem jöhet létre. A fémfolyás sebességét úszó szabályozza. Ilyen berendezés működött alumíniumkohóinkban, és működik még ma is a székesfehérvári könnyűfémműben. Az eljárást azért nevezzük félfolyamatos tuskóöntő berendezésnek, mert a leönthető tuskó hossza a süllyesztő hidraulikus henger löketétől függ. Ma már létezik ennek folyamatos változata is. Hengerlési tuskók gyártására használatos azonban egy más elven működő berendezés is, amelynek elve igen régi. Ez az öntve hengerló' berendezés-A szembeforgó hengerek közé öntött fém hengerlését először Laing szabadalmaztatta 1843-ban, majd az acélgyártó konverteréről híres Bessemer 1857-ben. Sok időnek kellett eltelnie azonban, míg Hazelett 1936-ban műszakilag is használható berendezést szabadalmaztatott (DRP 642.642. sz. szabadalom), amely aztán több