Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

A magyar alumínium-formaöntészet kezdetei

Kemence Öntövályú 68. ábra. A Hazelett-féle folyamatos öntve hengerló' berendezés elve módosítással mind a könnyű-, mind a nehézfémek folyamatos öntve hengerlésére is alkalmasnak bizonyult. Ez akár néhány mm vastag szalag készítését is lehetővé teszi. Az 68. ábra szerint a fémolvadék a kemencéből az (1) öntővályún át folyamatos sugárban ömlik a (3) elosztón keresztül a (4 és 5) hengerek közé, ahol tócsát képez (lásd az ábra jobb oldali részén). Azáltal, hogy a (4) henger az (5) hengerhez szorosan illeszkedő peremmel van ellátva, ez a tócsát oldalról lehatárolja. A fém- és hengerhőmérsékletet, valamint a hengerlési sebességet oly pontosan kell meghatározni, hogy a legszűkebb hengerrésből már szilárd, jó felületű és oxidzárványoktól mentes szalag lépjen ki. Ezt nem könnyű elérni, és azzal segítik elő, hogy a szembeforgó hengerek palástját vízpermettel hűtik. A szalagszélesség változtatása csak a hengerek cseréjével érhető el. A magyar alumínium-formaöntészet kezdetei Sokak számára meglepő lesz, hogy az alumínium-formaöntészet egyik úttörője a később vasalapú ötvözetekkel foglalkozó Hubert és Sigmund Fémöntőgyár, a későbbi Kőbányai Vas- és Acélöntöde (KÖVAC) volt. A céget 1911-ben Hubert Gyula (1879-1972) Sigmund Henrikkel együtt hozta létre. Utóbbiról csak annyit tudunk, hogy akkor 43 éves volt, és már 1920-ban elhunyt. Hubert egy kistőkés család kitagadott autodidakta tagja volt, aki 1909 előtt az USA-ban keresett szerencsét és érvényesülést. Pár éves kintlét után sok ismerettel gazdagodva tért haza, és ekkor a nálunk még ismeretlen kobalttartalmú szerszámacélok forgalmazásával foglalkozott.