Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

Az öntészeti alumíniumötvözetek fejlődése

érdekében még rejtélyes módon „meghatározott fajta kis mennyiségű adalékot" is alkalmaztak, ami A. Zeerleder szerint vagylagosan 0,5% mangán, 0,2% magnézium, 0,3% nikkel, 0,3% ólom és 0,1% ón lehetett. Ez az ötvözet jól önthető és megmunkálható volt, kiváló rugalmassági határral, ami 8-16 kg/mm

2 volt, míg a szilárdsága csak 12-20 kg/mm

2

. A német ötvözet továbbfejlesztett változata volt a nálunk kevésbé ismert „alneon" (Cu=2-6%, Zn=15-25%) 18-23 kg/mm

2 rugalmassági határral, 20-25 kg/mm

2 szakítószilárdsággal és 100-130 kg/mm

2 Brinellkeménységgel. Főleg vékony falú, komplikált alkatrészek öntéséhez használták őket, homok- és héj formában. Megemlítek még néhány, hazánkban nem, vagy kevésbé ismert ötvözetet az alumínium-formaöntés hőskorából: A „Weidtmann-ötvözetet" 1927-ből a német 541.053. számú szabadalom védte 0,3-1,5% nikkel-, és 0,05-0,9% tóriumtartalommal (!). A „Junkersötvözetet" a Junkers Repülőgépgyár szabadalmaztatta repülőgép siklócsapágyainak készítésére (DBP 688.519; 1934) 6,5-10% Ni- és max. 0,5% Ti-tartalommal. Ugyancsak „csapágyfém" volt a Kari Schmidték által 1924-ben a német 534.376. számú szabadalommal levédett „KS-Seewasser" AlCrSb jelű ötvözet max. 5% antimon- és max. 6% krómtartalommal. Az ékszeripar (bizsuipar) javasolta egykoron a 10-15% ezüsttartalmú alumíniumötvözeteket 5-20% cink- és 0,8% réztartalommal („fehérezüst", valamint „Silber Argental", ill. „Adams Argental" néven). A Metallbank AG már 1918-ban szabadalmaztatta az AlMg5~9 ötvözetek (Mg 5-9%) oxidáció elleni védelmére a meglepően sok, 0,1-1,5% berillium adagolását (DRP 386.301; 1918), 0,2-0,6% mangánnal való egyidejű ötvözéssel. Hasonló javaslattal élt a GAlSilO~12 ötvözetek (Si=10-12%) védelmére 1930 körül egy kanadai cég, 0,03-2,0% berillium és 0,2-0,4% cirkónium adagolásával. Az utóbbinak szemcsefinomító hatása van. Úgy tűnik azonban, hogy akkoriban nem ismerték, vagy nem akarták tudomásul venni a berilliumvegyületek erősen mérgező voltát. G Berg már igen korán, 1894-ben javasolta az alumínium-réz ötvözetekbe kevés vas adagolását. A vastartalom jelentősen növelte az ötvözet keménységét is, ezáltal pl. a dugattyúk kopásállóságát. Mindhárom világhíres dugattyúöntöde (Mahle, KS, Nüral) sietett is a megfigyelést értékesíteni, mert a 9-11% réz- és 0,15-0,5% magnéziumtartalmú dugattyúötvözetbe esetenként 0,8-1,5% vasat adagoltak. A múlt század elején (1907-1924) egyes neves cégek meglepő összetételű ötvözeteket is kifejlesztettek, s ezeket szabadalmaztatták is, így pl. az Alcoa a 6% réztartalmú ötvözetekbe maximum 2% kalcium (?!) adagolását javasolta; a Metallbank AG 0,5% rubídiumot (?!) javasolt adagolni AlCuMn-ötvözetbe; egy ausztráliai cég 1913-ban 3,0% ón és 1,0% ólom adagolását szabadalmaztatta AlCuSi-ötvözetbe („Ormiston-fém"); egy USA-beli cég pedig maximum 1,5% kobalt, max. 1,0% kadmium és maximum 0,5% ón adagolását védte le az AlCuSiMn jellegű „Lavandeyra-fém" nevű ötvözetében; egy dél-afrikai cég