Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)
Az öntészeti alumíniumötvözetek fejlődése
4. táblázat. A nagyszilárdságúalúmíniumötvözetek jellemzői Ötvözet jele DIN 1725 Szakítószilárdság, kg/mm 2 Nyúlás, % Bnnellkeménység, kg/mm 2 G*-AlCu4Ti kikeményítve 27-35 4-9 80-95 melegen kikeményítve 29-36 3-8 90-105 GK**-AlCu4Ti kikeményítve 32-39 7-13 85-100 melegen kikeményítve 33-40 4-9 95-110 G-AlCu4TiMg kikeményítve 28-36 3-8 85-105 melegen kikeményítve 30-40 2-6 100-120 GK-AlCu4TiMg kikeményítve 32-40 8-18 90-105 melegen kikeményítve 33-42 3-8 100-125 *G=Guss (öntvény); **GK=Guss Kokille (kokillaöntvény) Ezek a szilárdsági értékek akkoriban már megközelítették az acélok hasonló értékeit. Különben az Al-Cu-ötvözetek 1-3% közötti és 6,5% feletti réztartalmakkal önthetők a legjobban. Ebbe a csoportba tartozik az önkeményedő (hidegen is öregedő), alakítható alumíniumötvözetek egyik máig legfontosabbika, a „dúralumínium" család. A jelenséget - mint már említettük - 1909-ben (egyesek szerint már 1906-ban) A. Wilm fedezte fel a Dürener Metallwerke-ben, felfedezését 1911-ben publikálta. A duralumínium-féleségek 3,9-4,4% rezet és 0,15-0,8% Mg-ot tartalmaztak. Az ötvözet korrózióállóságát 0,3-0,5% mangán adagolásával javították. Ez az ötvözetcsalád a duralumíniumon kívül még „hiduminium" néven is ismert volt. 12 évig - Wilm után - senki nem gondolt arra, hogy az önkeményedést, vagyis azt a jelenséget, hogy egyes ötvözök elősegítik, hogy az alumínium szobahőmérsékleten is öregedik, nő a keménysége, az öntészetben is hasznosítani lehetne, míg 1918-ban a teddingtoni W. S. Rosenhain felfedezte az önkeményedő „Y-ötvözetet" melyet a DIN 1935-ben szabványosított a következő összetétellel: Cu=3,8^1,2%, Ni=l,8-2,2%, Mg=l,3-1,6%, Si=max. 0,6%. Fe=max. 0,6%. Szakítószilárdsága öntött állapotban 15-18 kg/mm 2 , de kikeményítve 18-34 kg/mm 2 . Tulajdonképpen az Y-ötvözet volt az első nagyszilárdságú öntészeti alumíniumötvözet. Hátránya volt, hogy hőkezeléskor, hirtelen lehűtés esetén könnyen repedt, és hogy sófürdős kemencében a hőkezelése újszerűsége miatt veszélyes volt. Öt évvel Rosenhain felfedezése után a svájci Rorschachban a Strasser testvérek eljutottak a szintén öregedő alumínium-cink-réz ötvözetekhez, amelyeket ők nemesítéssel (hőkezelésessel) értek el. Ez volt az ún. „német ötvözet" 8-12% cink- és 2-5% réztartalommal, de a Strasser testvérek az önnemesedés
