A 6. harangtörténeti ankét előadásai (Öntödei múzeumi füzetek 17., 2007)
KAPUI GYULA Érdekesebb harangvillamosítási megoldások M agyarországon a harangvillamosítás az 50-es évek közepén kezdődött, a 90-es évek végére befejeződött. Ezután az időszak után már csak az új harangok villamosítása, vagy a régiek felújítása a feladat. A kezdeti időben harangok mozgatására legáltalánosabban villanymotorokat alkalmaztak. Ekkor a harang tengelyére felkerült egy hatalmas kerék, erre lánc, kötél, ékszíj. A motorra pedig egy nagyon kicsi tárcsa. A motor - kevés kivételtől eltekintve egy irányba húzott, a harang „úgy is visszabillen "-elv felhasználása miatt. A harangozási ütemnek megfelelő motor indítása szintén a harang tengelyére felszerelt kapcsolóval történt. A villanymotoros harangozás másik, megoldása az volt, mikor a harang húzókarját jó hosszú farúdra cserélték le. Ennek a végére, a rúdra merőlegesen, felszegeltek egy falapot. A motor tengelyére gumicsövet kellett felhúzni. A gumicső és a falap között dörzskapcsolat vitte át az erőt. A működési elv szédületesen egyszerű. A motort, amelynek a fordulatszáma nem számít, csak el kell indítani, és a harangozás végéig le sem kell állítani. A falap a gumicsövet a harang húzásakor az egyik oldalon, visszabillenésnél a másik oldalon érte el. Ma már elektromágneses elven működő harangmozgató rendszereket szerelnek fel. Ekkor a kötél végére egy vasmagot kötnek, amely egy elektromágnes tekercsébe nyúlik bele. Ha a tekercsre feszültséget adnak, akkor a vasmag elmozdul és a harang elbillen. Ekkor az áramot meg kell szakítani és a harang visszabillen. Aztán ezt kell ütemesen ismételni, és kész a harangozómű. A képen az elektromágneses harangozómű egy jó példája látható. A speciális kialakítása miatt elmaradt a kötél, a harang alatt felszerelendő mágnes. A húzómű a harang mellett észrevétlenül elhelyezhető. Az optimalizált kialakítás miatt a mozgatómű teljesen vízmentes kivitelben és nagyon kicsi méretben elkészíthető. Kis tömege miatt a harang lengésideje nem változik meg. Az elektronikában egy okos mikroprocesszor helyezkedik el, amely szabályozni tudja a harang mozgását. Az elektronika állandóan vizsgálja a harang lengését. Ha a csapágy megszorul, vagy a harang a helyéről elmozdul, vagy a harangnak dől pl. egy létra, azonnal intézkedik, és leállítja.