Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

szág képekben című művében Kralovánszky László vasgyári főfelügyelőtől kapott adatok alapján említést tesz egy 1818-ban létesített műhámorról, de véleményünk szerint - mivel a hámor elnevezés csak kovácsoltvas tárgyak készítésére vonatkoztatható - sorai nem műöntészetről szólhattak [6]. A későbbi években is csak a hámorok számának növekedéséről vannak adatok, az öntött termékek fajtáinak gyarapodását a már említett ipari célú gyártmányokon, háztartási eszközökön és kályhákon kívül nem jelzik a források. Ebben az időszakban, 1814-től Johann Kurek volt az öntőmester, akit a fennmaradt szerződése így nevez meg: „Der Gussmeister ist ein Mittel- und Feinsandgiesser, der Iste Meister der Herrschaftlicher Eisenwerkes". Feladati közé sorolják tehát a közepes és kisméretű tárgyak agyagban és homokban való készítését, továbbá az olvasztómester munkájának ellenőrzését. Az ilyen sokirányú folyamat ismerete elegendő alapot jelentett az egyszerűbb tárgyak szakszerű öntéséhez [11]. A munkácsi műöntészet kezdetei A gyártmányszerkezet egyfajta változására utal egy 1817. március 17-én kelt oklevél, melyből arról értesülünk, hogy szerződést kötnek Johann Eberharttal, aki a gyár modellasztalosa volt. Ugyanebben az évben öntőminták, főleg kályhák modelljeinek beszerzése céljából a gyár vezetői látogatást tesznek Lubomirszky herceg szokolyahutai öntödéjében, ahol Johann Lorett öntőmester darabonként 30 forint díjazás ellenében hajlandó modelleket és rajzokat készíteni az uradalom részére [11]. Az 1820-as évektől kezdve a Berlinben és Gleiwitzben készült művészi vasöntvények híre - főként a kereskedelmi kapcsolatok révén hamarosan elterjedt a szomszédos országokban. Az 1820-as évek elején már Mariazell öntödéje is termelt, Csehországban a komarovi műöntészet indulásának lehetünk tanúi, s a magyarországi Rhonic a Felvidéken első termékeivel már kivívta az elismerést. Az első, kimondottan műöntészeti mintadarabok - ha lassan is -, az 1820-as évek végére Munkácsra is eljutottak. Hogy ilyen későn, annak elsősorban az volt az oka, hogy távol volt a közvetítő szerepét betöltő Bécstől, másodsorban pedig az, hogy Munkácson a kupolókemencés átolvasztás még ismeretlen volt, s ez gátolta a kezdeti kísérletek sikerét. Hogy az 1829-ben Gleiwitzből beszerzett darabok kárba ne vesszenek, 1830-32-ben a selesztói régi, 22 láb magas olvasztó helyett új, 28 láb magas „tökéletesebben olvasztó kemence állíttatott fel, úgy, hogy a déli oldalában, amely nagy munkával