Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

25. kép. LE PÁRISIÉN feliratú, Párizs címerével díszített laposvasaló, 1930 körül öntötték. M: 160-90-100, 2 kg. Magángyűjtemény, N T. Laposvasalók Az egy tömbből készített laposabb, kisebb tömegű vasalókat többnyire fehérnemű vasalására használták. Ha a szélük le volt kerekítve, akkor fényesítésre is szolgálhattak. A 18. sz. végén-19. sz. elején Franciaországból terjedtek el Európában, s a gyűjtők ezt a típust ma is „francia vasaló"-nak mondják. Használatuk során nem annyira simító mozdulatot végeztek, hanem inkább úgy lehet elképzelni a velük folytatott munkát, hogy a vasalandó felületre ráhelyezték a talpat, vártak kicsit, felemelték a vasalót, s egy vasalótalpnyi lépéssel továbbhaladva újabb felületre tették rá a vasat. Sokféle profilja volt a francia vasalóknak, néha hegyes orrúak voltak, máskor legömbölyített heggyel rendelkeztek. A laposvasaló fogantyúja rendszerint a testtel egybekovácsolt, később egybeöntött volt, tehát fémből készült, s hogy a kezet ne égesse, utólagosan hőszigetelő textilanyaggal vonták be. Sok esetben azonban ez nem volt elég, mert pl. a fényesítő vasalás a szokásosnál nagyobb hőmérsékleten történt, így nagyon hamar átmelegedett a vasfogantyú. Több gyártó ezen úgy próbált segíteni, hogy a fogantyút üregesre készítette, így a hőfelvétel kisebb volt. Az amerikai vasaló A „Nincs új a nap alatt!" mondás a vasalók történetére is igaz. A háztartásokban és a szabóságokban lehetővé vált a gyors vasalócsere s a könnyebb mozgatás, amikor 1871-ben Mrs. Mary Florence Pott feltalálta az egy mozdulattal a vasalótestre csatolható, ill. levehető, cserélhető fogantyúval működő vasalót, amely tulajdonképpen nem volt más, mint a szabóvasalóknál bevált cserélhető nyél, csak itt a vasalótest kisebb volt. A részletek azonban valóban újat hoztak. A fogantyú leakasztása vagy a vasalótesten való rögzítése olyan zárószerkezettel történt, amely félkézzel is kezelhető volt és biztonságos rögzítést adott. A vasalótestet a nyéltől azbeszttel szigetelték. Az igazi újdonság azonban az volt, hogy a felül nyílással rendelkező, üregesre öntött vasalótestet olyan anyaggal töltötték ki, amely rossz hővezető. Ez lehetett például gipsz, cement vagy agyag. Egy fogantyúhoz 2-6 darab, gyakran különböző formájú vasalótestet adtak, s ez lehetővé tette a vasalandó textíliához megkívánt test kiválasztását, ill. a vasalókályhán felhevített test folyamatos cseréjét. A háztartásokban, ahol vasalókályhát értelmetlen lett volna tartani, a vasalót a tűzhelyen melegítették fel. Az US-113.448 sz. amerikai szabadalom „amerikai vasaló" néven vált ismertté Európában. Az amerikai vasalók mindkét végükön hegyesek voltak, 26. kép. Amerikai vasaló, két talp, egy fogantyú. 1930 körül készült. A jobboldali HF jelzésű, a kéthegyű talp német gyártmány. M-.155-92-40-110, 2,5 kg. Magángyűjtemény, ctg. 4133.