Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

1. ábra. Bucakemence sematikus rajza [3] vas keletkezik. A gáz alakú szén-dioxid az aknán keresztül eltávozik, míg a vas 4-20 kg tömegű, cipószerű képződmény alakjában a kemence aljára kerül. A bucavas mindig tartalmazott 10-20% salakot, ami miatt eredeti állapotában használhatatlan volt. Az az előnye azonban megvolt, hogy a vas kis széntartalmából adódó jó alakíthatósága következtében a salakot kovácsolással viszonylag könnyen eltávolíthatták. Az így nyert kovácsvasat dolgozták fel aztán a hámorokban különféle késztermékekké. A lelőhelyek elhelyezkedése és vizsgálata alapján kimutatható, hogy a bucakemencékben elsősorban limonitos és gyepvasércet dolgoztak fel. Az összegyűjtött vagy felszín alól kibányászott ércdarabokat a kemencébe való adagolás előtt mosták, aprították és pörkölték. Ennek nyomai megtalálhatók csakúgy, mint a szénégető boksáké [4]. Több, a szakma történetével foglalkozó szakember szerint a nyersvasgyártás, vagyis a folyékony, a későbbiekben különféle módszerekkel alakítható és továbbfeldolgozható vas gyártása a 14. sz. végén vagy a 15. sz. elején indulhatott meg. Ténye inkább a véletlennek, mintsem a tudatos kísérletezésnek köszönhető. Az évszázadok folyamán a bucakemencék mind nagyobbak lettek, s a kézzel vagy lábbal hajtott fújtatókat már vízi erővel mozgatták. Ez lehetővé tette, hogy a termelés gyorsítása céljából egyre több és nagyobb nyomású levegőt fújtassanak be az addig szilárd acélgomolyát vagy bucát gyártó aknás kemencékbe. így a kisebb méretű kemencékben elég nagy hőmérsékletet értek el ahhoz, hogy a vas megolvadjon, és folyékony állapotban a kemencéből lecsapolható lehessen. A 15. század végén a Hunyadiak alatt indult meg a vasöntés Ma-