Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

ge, az égéstermékek áramlási sebessége, amely a fúvószél mennyiségétől és az anyagoszlop ellenállásától függ, a megolvasztandó vasadag nagysága stb. A kupoló üzemét legjobban a hálós diagram jellemzi, amely adott kemencére mutatja az olvasztási teljesítmény, a csapolási hőmérséklet, a fúvószél mennyisége és az adagkoksz mennyisége közötti összefüggést. Mindent összevetve, a hidegszeles kupolókemence rossz hatásfokú berendezés, a tüzeléstechnikai hatásfok mindössze 18-25%. Forró szeles kupolókemencék A kupolókemencék fejlődésének másfél évszázadon át tartó lassú folyamata az 1950-es évek végén - a forró szeles üzem elterjedésével - ugrásszerűen meggyorsult. Szerepet játszott ebben az olvasztókoksz minőségének romlása, az öntöttvas minőségével szemben támasztott fokozott követelmények, a különféle olvadékkezelő eljárások, nem utolsósorban a gömbgrafitos öntöttvas gyártásának terjedése. A gömbgrafitos öntöttvas előállításához kis kéntartalmú vasolvadékra van szükség. Mivel az olvadék kéntartalma részben az olvasztókokszból származik, ezért az olvasztást minél kevesebb és minél kisebb kéntartalmú koksszal célszerű végezni. A nagyolvasztó fúvólevegőjének előmelegítése a 19. század eleje óta ismert és nem sokkal később megindultak a forró szeles kupolókemencékkel is a kísérletek. Néhány adat is ismert ezzel kapcsolatban. Govasdián 1840-ben egy 9 láb magas kupolókemencéhez Gabrolli-íéle léghevítő berendezést állítottak fel, amely a teljesítményt növelte, a faszénfelhasználást pedig csökkentette. A léghevítős kupoló 1886-ig üzemelt [14]. Kalánon az öntödében három léghevítős kupolókemencéről van tudomásunk a 20. sz. elején [15]. A forró szeles kupolókemence elterjedésére azonban több mint 100 évet várni kellett, mert a rekuperátornak nevezett hőcserélők konstrukciója és a gyártásukra szóba jöhető anyagminőség még nem volt megfelelő. A korszerű forró szeles kupolókemencék története a második világháború időszakától számítható, amikor E. Piwowarsky alapvető kísérletei alapján egymás után épültek a különféle hőcserélőkkel ellátott kupolókemencék [16]. Mindegyik megoldásnak az volt az alapvető célja, hogy a kupolókemencéből távozó füstgázok fizikai és kémiai hőtartalmát úgy hasznosít-